Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
2016. november 28., 09:48
2016. november 27., 13:35
2016. november 26., 18:21
2016. november 25., 17:22
2016. november 24., 19:22
2016. november 23., 19:31
2016. november 23., 10:34
2016. november 22., 11:03
2016. november 21., 11:25
2016. november 19., 19:46
2016. november 19., 19:26
2016. november 19., 17:18
2016. november 19., 08:54
2016. november 19., 08:40
2016. november 18., 10:52
2016. november 18., 08:14
2016. november 17., 19:12
2016. november 16., 13:29