Nyomokban Csehovot tartalmaz

Két Csehov-előadást is láttam a közelmúltban (a nemrégiben tárgyalt Örkény-beli Három nővéren kívül), vagyis lehetséges, hogy megint csehovi korban élünk, amitől az egyik szemem sír (mert a kor rémes), a másik meg nevet (mert Csehov viszont jó). Ezt a két előadást azonban nem Csehov írta, vagy legalábbis nem így írta; szóval helyesebb azt mondani, hogy mindkettő nyomokban – több-kevesebb – Csehovot tartalmazott.

A tatabányai Jászai Mari Színház Kiss Csaba Nappalok és éjszakák című darabját mutatta be, amely a Sirály című darab harmadik és negyedik felvonása közt eltelt két évről szól. Azt, hogy mi történik a két esztendő alatt, Csehovtól is tudjuk, de azt, hogy hogyan – na, ebből írt színdarabot Kiss Csaba. És mivel Csehov az epikus drámaírók nagy családjába tartozik – vagyis egy-egy drámája a szereplői életéből kimetsz egy bizonyos időszakot, amelynek előzménye van és következménye lehet –, a jellem és a történet alapján ezek az időszakok előre és hátra is meghosszabbíthatók. Csehov tehát játékra csábít: a „mi történt előtte” és „mi történik utána” kitalálására.

(Volt színművész hallgatóim bizonyára emlékeznek arra a feladatra, amikor monológot kellett írniuk ezzel a kezdőmondattal: „Ma tíz éve lőtte le Szoljonij Tuzenbachot.” Választhatták a Három nővér bármelyik szereplőjét, a lényeg az volt, hogy belül maradjanak a figurán és a dráma alaphelyzetén. Nagyon izgalmas, érdekes, fantáziadús szövegek születtek – vagyis egyáltalán nem csodálkozom Kiss Csaba ötletén.)

Kérdés, mennyire ismerik (vagy tudják betéve) a tatabányai nézők a Sirályt. Ha emlékeznek rá, hogy a Trigorinba szerelmes Nyina a harmadik felvonás végén Trigorin biztatására Moszkvába megy, leginkább azért, hogy a férfit megszerezze magának, valamint azért, hogy színésznő lehessen, majd a negyedik felvonásban teljesen összeomolva, súlyos szakmai és magánéleti traumákon átesve visszatér szülővárosába – félig nyert ügyük van. Mert akkor érteni fogják a sztorit.

Az ötlet jobb, mint a kivitelezés: Kiss Csaba darabjából hiányzik Csehov dramaturgiájának szigorúsága, stílusának szikársága, ettől aztán szószátyár is lett, meg olykor érzelgős is. Nyina egy nyomorúságos kis garniszálló tetőtéri szobájába érkezik nagy reményekkel, ahol nemcsak Trigorin bukkan fel hamarosan, akit nagyon vár, hanem Arkagyina, a híres díva, Trigorin élettársa is, valamint betoppan Dorn doktor, aztán a Nyinába szerelmes Trepljov (ő egyenesen azért, hogy lelője a vetélytársát), de még a Trepljovba szerelmes Mása is… Ahhoz képest, hogy Csehov szereplői nem túl mozgékonyak, itt valóságos tumultus van, és lázas aktivitás.

Aztán Trigorin egyszer csak drámát ír a két nő, Arkagyina és Nyina vetélkedéséből, meg is rendezi, bár Arkagyina közben kiszáll belőle, Nyina viszont – ugyancsak közben – teherbe esik. Kiss Csaba is ugrik egyet az időben: a darab nagy siker lett, felívelt és kimúlt, vidéki turnéra indult; Nyinának megszületett a kisbabája, Trigorin összeköltözött vele, és már épp készül visszaoldalogni Arkagyinához. Mása hazaugrott férjhez menni Medvegyenkóhoz, és teherbe is esni tőle, majd Nyina után ment az isten háta mögötti kisvárosba, ahol ismét felbukkan mindenki, a világjáró Dorn doktortól Arkagyináig.

A kissé melodramatikus szöveg lehetőséget ad azért a színészeknek arra, hogy fölidézzék a közismert figurákat. Györgyi Anna Arkagyinája – kivált a vörös ruhában – megrendítően nagyvilági, Crespo Rodrigo a férfiklisék (hazudós, gyáva, erőszakos stb.) sűrítményét pakolja bele Trigorinba, Trokán Anna Nyinája meg a sorscsapások hatására Csehovból Gorkijra vált. A produkciónak hasznára lehetett volna egy erőskezű rendező, aki – minthogy nem a saját szövegét rendezi – Csehovban tartja ezt a szomorú háromszögtörténetet, a tanulsággal együtt: az élet nehéz.

Nehéz az élet a Trafóban is, ahol a Dollár Papa Gyermekei nevű csapat Csehov címmel demonstrálja ezt. Ördög Tamás rendezésében a Három nővér „újragondolt” szövegével indul az előadás, a szereplők Lilla, Emőke és Piroska, aztán betoppan Sándor is (Sárosdi, Kiss-Végh és Mészáros, aztán Terhes), majd a nézőtéren elegáns aranylamé (?) estélyiben ülő Für Anikó közbekiabál, és Georgita Máté Dezső ezen fölháborodva megállítja a darabot, ekkor világossá válik, hogy ez valójában Trepljov túlságosan modern műve, amit Arkagyina nem bír tovább hallgatni.

Ezután valósággal cikázik a szöveg a Csehov-darabok közt, a játszó személyek némelyike szerepet vált, esetleg szerepeket von össze. Arkagyinába például beleolvad Ranyevszkaja, így lesz Trepljov testvére a nevelt lány, Mása (utóbbi a Cse­­resznyéskertből, de néha a Sirályból). Irina Nyina lesz, bele is szeret Trigorinba, aki azonban rá se hederít, gátlástalan kitartottja Arkagyina-Ranyevszkajának. Lepereg egy-két szép nagyjelenet, pél­­dául az anya-fia összeborulás-összecsapás a Sirályból és a Trigorin–Arkagyina-huzakodás ugyanonnan, de a legjobb nagy váltás és ezzel a legjobb szerep Sárosdi Lilláé, aki az új kor passzátszelét fújva egyre a parcellázásról és a birtok elárverezéséről beszél, szűk és előnytelen lila kisestélyiben, csillogó tűsarkúban, igyekszik olyan tramplin közlekedni benne, mintha maga Lopahin bújt volna női ruhába, harsány és közönséges újgazdag asszony, korunk antihőse.

Kapkodjuk a fejünket, már akik ismerjük a Csehov-összest, mert a töb­­biek valószínűleg egy szót sem értenek az egészből (de tán nincsenek is ott a Trafó nézőterén). Az ötlet itt is maga alá gyűri a megvalósítást, kényszeressé válik a fordulatok, szereplők kevergetése, és hiába a szokásos díszletnélküliség, a hangsúlyozottan mai szövegmondás és természetesnek ható színpadi létezés, Csehov nem jön közelebb. Kis szerelmi búsongások, lefokozott vetélkedések, kitett civilség – ez utóbbi kedvelt eszköze a csapatnak, csak veszélyesen egyhangúvá tud válni, mert a civilnek ható jelenlét optimális esetben nem a civil jelenlétből, hanem színészi alakításból keletkezik. Láthatjuk Für Anikó, Sárosdi Lilla és Terhes Sándor játékából.

Játék ez a Csehov-potpourri, s a cél, a közlendő csak ennyi: játék.