A vesztes boldogsága – Díjnyertes film egy különleges bokszolóról
– Ön Kokkola város színházában dolgozott korábban, és ebből a városból származik filmjének hőse, akit „a kokkolai pékként” emlegetnek.
– Ilyen értelemben Ollival földiek vagyunk, és ez mindenképpen segített abban, hogy megértsem az ő gondolkodásmódját. A mai fiatalok, akik nem jártasak a bokszban, már nemigen ismerik őt, én viszont többször találkoztam vele, és jól megértettük egymást. A film bemutatása után ismét megélénkült az érdeklődés iránta. A történet végén meg is jelenik: amikor a filmbeli Olli és Raija a kikötőben kacsáznak a kavicsokkal, a valódi Olli és felesége elsétálnak mellettük.
– Olli a filmben igazi gyermeki lélek: különösen szép az a jelenet, amikor az erdőben játszani kezd egy fára felakadt papírsárkánnyal. Mintha nem is értene semmit a profi világból.
– Úgy gondolom, ő nem annyira naiv, mint amilyennek látszik, csak éppen nem akar részt venni ebben a játszmában. Egyszerűen nem érdekli a boksz show- és médiaoldala. Ő „csak” bokszolni szeret, a maga tiszta lelkesedésével, minden mást csak felesleges cirkusznak, zaklatásnak érez. Azért is mondta nekem a valóságban is, hogy veresége élete legboldogabb napja volt, mert ha győzött volna, akkor beszippantotta volna ez a számára idegen világ. Irtózott a „hősi” szereptől, és a vereséggel megszabadult tőle. Ettől függetlenül folytatta a bokszot, 1973-ban vonult vissza végleg, számos sikeres mérkőzés után.
– A szponzoros, fogadásos, újságírós jelenetek nemcsak kemények, hanem ironikusak is. Néhány kritikus a hatvanas évek „új hullámainak” reneszánszát üdvözölte az ön filmjében.
Egy jelenet Juha Kuosmanen filmjéből
– Nem állt szándékunkban ennek a korszaknak a játékfilmjeit utánozni, de nyilván az emberre önkéntelenül hatnak a saját moziélményei. A mi referenciáink inkább a hatvanas évek eleji dokumentumfilmek voltak, a cinéma vérité, ahol a szereplők nem játszanak a kamerának, hanem természetes önmagukat adják. Próbáltunk minden sallangot mellőzni, hogy csak az arcok, az érzelmek beszéljenek. Ezért is döntöttünk úgy, hogy fekete-fehérben forgatunk, 16 milliméteres filmmel, ez volt az egyetlen igazi „korfestő” elemünk.
Az igazi Olli Mäki
– Sok híres film készült bokszolókról, és a többségük tragikusan végződik. Olli Mäki történetében adott volt a happy end.
– Nekünk az igazi Olli karaktere volt a fontos, amely elég távol áll azoktól a híres filmes bokszolófiguráktól. Hiányzott belőle a megszállottság, a macsó szemlélet, számára a boksz élvezet volt, szórakozás.
– Miközben állandóan a mozi haláláról hallunk, egyre-másra tűnnek fel tehetséges alkotók. Hol tart ma a finn film?
– Úgy érzem, eljött az idő, hogy a finn film, amely otthon mindig is nagyon népszerű volt, kilépjen a nagyvilág közönsége elé. Korábban csak Aki Kaurismäki filmjeit ismerték határainkon kívül, most mi, többiek is megmutathatjuk magunkat. Annál is inkább, mert változóban van a moziról való gondolkodás, helye van a kisebb országok kevésbé látványos alkotásainak is. Én is gondolkodom a következő filmemen, még nem döntöttem el, hogy a felkínált forgatókönyvek közül melyiket választom. Annyi biztos, hogy a harmadik filmemmel nem fogok annyit várni, mint a másodikkal. Az első kettő között hat év telt el.
