Több mint háromezer ügyfelet érint az a tájékoztatás, amit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) küldd ki a hibáás számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk miatt.

Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.

2024. február 20., 18:34

Huszonkettes csapdájába került az ellenzék – ez derült ki Windisch László, az Állam Számvevők elnöke által bemutatott jelentésből. Ha bebizonyosodik, hogy a külföldi támogatásokat nem a kampányra fordították, az sikkasztás. Ha az bizonyosodik be, hogy a kampányra fordították, akkor viszont tiltott kampányfinanszírozás, amelynek az összege – a jelenleg a NAV által vizsgált összeg alapján számolva – akár 2,8 milliárd forint is lehet. 

2024. február 20., 17:20

A júniusi önkormányzati választáson nem indul újra a XII. kerületi polgármesteri címért Pokorni Zoltán, aki 2006 óta vezeti az önkormányzatot. A Fidesz jelöltje a jelenlegi helyettese, Fonti Krisztina lehet.