Nem vállalják a mentők a vasárnapi tüntetés biztosítását, azt is elárulták, hogy miért

A DK szerint a tüntetés biztosítására az Orbán-kormány utasítására mondott nemet az Országos Mentőszolgálat, a feltételezést a mentők nem hagyták válasz nélkül.

2024. február 20., 19:29

Szerző:

A Demokratikus Koalíció szerint megtagadta az Országos Mentőszolgálat a vasárnapi összellenzéki tüntetés biztosítását. Közleményükben azt írták, kapacitáshiányra hivatkozva nem vállalta a Mentőszolgálat az ellenzéki pártok február 25-i demonstráció biztosítását, amely az orbáni pedofilhálózat ellen és a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett szerveződött. „Soha nem fordult még elő, hogy az Orbán-kormány a mentőszolgálatot arra utasította volna, hogy a demokratikus jogukkal élő tüntetők egészségügyi ellátását megvonja, megsértve ezzel az ellenzéki demonstrálók gyülekezési jogát” – írta levelében az ellenzéki párt.

A Demokratikus Koalíció szerint „az Orbán-rendszer nem tűri az orbáni pedofilhálózat ellen szerveződő, újabb és újabb tüntetéseket, ezért minden eszközzel megpróbálja megakadályozni az ellenzéki akciókat”.

Az ügyben az Országos Mentőszolgálat is megszólalt és azt a tájékoztatást adták, hogy a konkrét esetben a DK képviselőjének árajánlatkérése 2024. február 14-én érkezett be az Országos Mentőszolgálathoz, miközben egy nagy mentőkapacitást igénylő budapesti sportrendezvény és egy belvárosi tömegrendezvény egészségügyi biztosítását intézményünktől már korábban (2024. február 12-én, illetve 2024. január 29-én) megrendelték. Vagyis az OMSZ területi szabad kapacitásait a DK árajánlatkérése előtt beérkezett megrendelések már lekötötték – írta a HVG.

A mentőszolgálat egyúttal megjegyzi, hogy nem ők az egyedüli egészségügyi szolgáltatók, akiktől ilyen típusú egészségügyi ellátást lehet rendelni. Emellett cáfolják, hogy döntésük hátterében politikai okok állnak. „Tisztelettel kérjük a Demokratikus Koalíció és valamennyi politikai párt képviselőit, hogy az életmentés ügyét ne használják fel napi pártpolitikai céljaik alátámasztására” – írták.

Közös tüntetést szerveznek az ellenzéki pártok február 25-ére

Közös tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – ZÖLDEK február 25-én a Kossuth térre. Az eseménnyel a pártok a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett akarnak kiállni. Másnap, február 26-án kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amiben Novák Katalin lemondásáról is szavazni fognak a képviselők. 

A pártok szerint nem szabad hagyni, hogy megint Orbán Viktor döntsön, és újra egy olyan köztársasági elnököt juttasson az államfői székbe, aki pedofilsegítő bűnözőnek ad elnöki kegyelmet. Szerintük a következő államfő személyéről a magyar embereknek kellene dönteniük.

(Kiemelt kép: Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége Facebook oldala)

A sorkatonaság visszavezetése minden nemzet saját ügye, ezt nem egy egységes, "birodalmi, brüsszeli, európai uniós hadseregben" kellene megtenni, mert akkor "más döntene a magyarok véréről" és ez elfogadhatatlan – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A Medián friss, még a köztévés vita előtt készített mérése szerint a Fidesz és a Tisza Párt is erősödött, míg a DK–MSZP–Párbeszéd-lista támogatottsága csökkent, bár még így is biztos helye van az Európai Parlamentben. A Momentum és a Mi Hazánk határeset, a Kutyapárt viszont bezuhant.