Elalszanak óra alatt a diákok, betiltják az energiaitalok forgalmazását a kiskorúak részére

Nagy többséggel megszavazta a képviselőház kedden azt a törvénytervezetet Romániában, amely betiltja az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára.

2024. február 20., 15:49

Szerző:

A jogszabály értelmében tilos lesz az energiatalok – azaz olyan italok, amelyek a koffeinből, taurinból, karnitinból, guaranából, glükuronolaktonból, vagy más, a központi idegrendszert stimuláló vegyületből legalább kettőt tartalmaznak – eladása 18 év alattiak számára. 

A törvény az italautomatákra és online kereskedelemre, valamint az egészségügyi és oktatási intézményekre is kiterjeszti a tiltást.

A törvény az energiaitalok árusítását és reklámozását is betiltja a kórházak és iskolák egy kilométeres körzetében.

Az előírások megszegése kihágásnak minősül, melyet 100 és 20 000 lej (7800 - 2,3 millió forint) közötti bírsággal, illetve a kereskedelmi tevékenység 10-től 30 napig terjedő felfüggesztésével sújthatnak.. 

A kormánykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozói által tavaly decemberben előterjesztett javaslatot 238 képviselő támogatta, egy ellenezte, 12-en tartózkodtak.

Az előterjesztők indoklása szerint az utóbbi évtizedben rohamosan emelkedett az energiaital-fogyasztás a fiatalok és kiskorúak körében. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) egy 2013-ból származó felmérése szerint ez európai felnőttek 30, a kamaszok 68, és a 10 év alatti gyermekek 18 százaléka fogyasztott energiaitalokat, a román közegészségügyi intézet figyelmeztetése szerint pedig a hazai piacon alkoholt is tartalmazó energiaitalok is megjelentek, amelyeknek a címkéi nem figyelmeztetnek a központi idegrendszerre gyakorolt káros hatásokra. 

A törvényjavaslat kezdeményezői szerint a fiatal felnőttek, és az őket utánzó tizenévesek körében nagyon elterjedté vált (mintegy 70 százalékra tehető) az alkohol és energiaitalok együttes fogyasztása, ami megtévesztő lehet az ittasság szintjét illetően és elősegíti a függőség kialakulását. 

Bukarestben 2014 és 2016 között 15 kamaszt szállítottak kórházba mérgezéses tünetekkel, tavaly pedig egy 17 éves kamasz életét is vesztetette a túlzott energiaital-fogyasztás következtében 

– olvasható a törvény indoklásában. 

A jogszabályt a szenátus már elfogadta, hatályba lépéséhez csak az államfő aláírására van szükség.

Magyarországon is tervezik az energiaitalok betiltását

Mint arról korábban beszámoltunk: egy kormánypárti javaslat alapján betilthatják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt. Hollik István (KDNP) felidézte, hogy az elmúlt négy esztendőben a mentőszolgálat évente átlagosan száz esetben látott el 18 év alatti gyereket energiaital fogyasztása miatt. Nacsa Lőrinc, szintén KDNP-s politikus arra emlékeztetett:

egy éve Hatvanban szívleállás miatt halt meg az iskolában egy 14 éves fiú, aki az eset előtt is energiaitalokat ivott. A tanárok szerint gyakori, hogy a gyerekek 10-11 óra környékén elalszanak az órán, mert akkor múlik el az iskolakezdés előtt elfogyasztott energiaitalok hatása.

Litvániában csak 18 éven felüliek vásárolhatnak energiaitalt, Svédországban pedig csak gyógyszertárban árusíthatják.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

2024. szeptember 11., 10:36

Nagy Márton bejelentette, hogy önálló államtitkárságot kapnak a kkv-k, azaz a kis -és középvállalkozások, amelynek veztője Szabados Richárd lesz.