2023. június 30., 19:43

A jelenlegi világgazdasági változások bizonyítják a keleti nyitás stratégiájának helyességét, amelynek nyomán mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berentén.

 

2023. június 30., 16:40

Botka László polgármester közösségi oldalán fejezte ki megrendülését Géczi József Alajos, Szeged korábbi parlamenti képviselőjének, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi docensének, Szeged város Pro Urbe-díjasának a halála miatt.

2023. június 30., 15:03

A gyerekek számára ingyenes Győrkőcfesztivál júnus 30. és július 2. között látogatható Győr több helyszínén. Kézművesfoglalkozások, táncház, élmény-matematika, vízes játékok és képregény-készítés várja a fesztiválozókat. Kocsis Rozi, a fesztivál igazgatója a Jazzy Rádió vendége volt. 

2023. június 30., 13:47

Nem sikerül megállapodnia a Palotanegyed társasházának tetőtrébe tervezett szalon ügyében. A beruházók szerint megvan hozzá a szükséges támogatás, az ellenzők szerint pont hogy nincs. Az úgy a 2010-es évek vége óta húzódik, lakógyűlések, vesztegetési ügyben történő rendőrségi nyomozás, per, meglévő és felszívódó építkezési engedélyek tarkítják a történetet. 

2023. június 30., 10:37

Július elsejétől, szombattól a kelenföldi P+R parkolók őrzött, fizetős várakozóhelyként működnek a továbbiakban a Fővárosi Közgyűlés korábbi döntése értelmében.

2023. június 30., 10:27

Személygépkocsi és tehergépkocsi ütközött Jászladány belterületén, a balesetben a teherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

2023. június 30., 09:48

Július 1-jétől a MÁV-START és a GYSEV járatain megszűnnek az IC-pótjegyek és a gyorsvonati pótjegyek, a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek a vasúti távolsági közlekedésben illetve országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz – tájékoztatott a Mávinform pénteken.

2023. június 30., 08:33

A miniszterelnök szokásos pénteki rádiós interjúját ma Brüsszelből adta, ahol kifejtette álláspontját a legutóbbi uniós döntésekről és Soros Györgyöt is megemlítette.