Több mint háromezer ügyfelet érint az a tájékoztatás, amit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) küldd ki a hibáás számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk miatt.

Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.

2024. január 29., 13:55

A költségvetésben tervezettnél is sokkal nagyobbra nőtt a Nyugdíjbiztosítási Alap, vagyis a nyugdíjkassza 2023-as hiánya. A Bankmonitor összegyűjtötte, hogyan alakultak tavaly a járulékbevételek és a nyugdíjkiadások, és a számokból kiindulva kell-e számítani a jövőben a nyugdíjrendszer érdemi átalakítására.

2024. január 29., 12:31

A fenntarthatóságról, a megújuló vagy annak gondolt energiaforrásokról és a mai kor emberének életmódjáról is beszélgetett Gelencsér Andrással, a Pannon Egyetem rektorával Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjének hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

2024. január 29., 10:39

A Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda törvényjavaslata szerint néhány tevékenységi körben különleges státuszt szerezhetnének azok a „digitális cégek”, amelyeknél több mint 60 százalékban külföldiek (Európán kívüliek) dolgoznak. Szakértők szerint inkább vendégmunkások előtt nyílik meg az út.