Furcsa tréfát űzött velünk az elmúlt napokban az időjárás, a nyári napokra emlékeztető melegnek azonban lassacskán tényleg vége.
Gőzerővel toborozza az iskolaőröket a rendőrség.
Ez utóbbira persze nincs még szükség. Orbán Balázs elnézést kért és még Gyurcsánynak is beszólt.
Kevés figyelmet kap, pedig már március óta elérhető az állam által biztosított állami támogatás.
Lázár János bejelentése szerint óriási hitelt vesz fel a kormány vasútfejlesztésre. A pénzből felszámolnák a lassújeleket 120 kilométer hosszan.
2023. december 2., 08:59
Orbán Viktor miniszterelnök – Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) megbízott főigazgatójának javaslatára – szombati hatállyal felmentette tisztségéből Tóbiás Tamás gazdasági és Miklovicz Zoltán informatikai főigazgató-helyettest – közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel.
2023. december 2., 07:42
Szombaton nagyon mozgalmas napunk lesz időjárási szempontból: hidegfront vonul át felettünk, hatására pedig rengeteg időjárási jelenség alakulhat ki.
2023. december 1., 21:33
Térdig érő sáros víz áll a Csepel-szigeten lévő Szigetszentmárton új építésű részén. A település polgármestere szerint az előző vezetés hibája, hogy nem építették ki a megfelelő csatornarendszert.
2023. december 1., 21:19
Járai Máté Jászai Mari-díjas színész Instagram-oldalán jelentette be, hogy édesapja, Járai Alfréd a kórházban meghalt.
2023. december 1., 20:51
November elején Lázár János építési és beruházási miniszter elbocsátotta Hana Dellemant, a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vezérigazgató-helyettesét, az ausztriai kirendeltség vezetőjét. Az osztrák szaktárca akkor azt közölte, hogy Hana Dellemannt érdemi indoklás nélkül távolították el posztjából, ezért jogi útra szeretnék terelni az ügyet – emlékeztet az RTL Híradó.
2023. december 1., 20:20
Kósa Lajos vállalta, hogy beszélget Karsai Dániellel az eutanáziáról.
2023. december 1., 20:02
A legfrissebb előrejelzések alapján szombat délelőtt ismét havazásba vált át a csapadék, ezúttal Magyarország északnyugati területein – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
2023. december 1., 19:52
Elindultak a BKV ünnepi fényvillamosai és fénybuszai péntek késő délután, a fényflottát Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő család érkezett.
2023. december 1., 19:25
Csütörtökön Karsai Dániel bent volt a Parlamentben. A Momentum szándéka az volt, hogy kormánypártiak ismerjék meg, beszélgessenek vele az eutanáziáról. Balul sült el.
2023. december 1., 19:17
A katolikus egyház aktív papjai országszerte a napokban kapják kézhez a kormány nemrégiben bevezetett karácsonyi támogatását, ami az idén másfél millió forint. A veszprémi érsek fejenként egymillió forintot kér az egyházmegye papjaitól, a várban zajló felújítási munkálatok fedezésére.
2023. december 1., 18:21
Találtak egy magánrepülőt, ami gyakran együtt mozog azzal a helikopterrel, amivel Mészáros és Várkonyi Szegedre utazott.
2023. december 1., 17:34
Egyetlen ország sem költött Közép- és Kelet-Európában annyit politikai hirdetésre, mint a magyar. Mintegy 10 milliárddal lett gazdagabb Mark Zuckerberg, a Facebookon elköltött politikai, főleg kormánypárti fizetett hirdetésekből.
2023. december 1., 17:17
Új szlovák-magyar határhidat adtak át Ipolyvarbó és Őrhalom között.
2023. december 1., 16:58
Ködös, szeles, csapadékdús szombat elé nézünk.
2023. december 1., 16:29
Nem kapta meg a működési engedélyt Qualitas Gimnázium. Mintegy 300 tanuló és 20 pedagógus kerül utcára.
2023. december 1., 14:20
Egyedüli pályázóként indult a posztért.
2023. december 1., 13:29
Állami Zrt. veszi át a tevékenységet, az eddig alkalmazott kormánytisztviselők szolgálati jogviszonya januártól munkaviszonnyá alakul.
2023. december 1., 13:09
Kilép a Momentumból Nyirati Klára bajai polgármester, aki a napokban egy nyilvános rendezvényen kritizálta a párt EP-képviselőjét, Donáth Annát.