Hiába küzdöttek: Végleg bezár a Qualitas Gimnázium
Nem kapta meg a működési engedélyt Qualitas Gimnázium. Mintegy 300 tanuló és 20 pedagógus kerül utcára.
Az iskola kálváriája szeptemberben kezdődött, amikor tanítási időben bírósági végrehajtó jelent meg az intézményben, és hangosbemondón közölte, hogy tavaly októberben elárvereztette az alapítványi iskola által használt épületet. Ezután a végrehajtó mindenkit felszólított, hogy azonnal hagyja el az ingatlant. A tanulók ezek után összefogtak és kilencpontos felhívást tettek közzé, melyben azt kérték, hogy legyenek tekintettel a gimnáziumban tanuló SNI-s diákokra, hiszen sokuknak ez az utolsó esélye az integrált oktatásra. Majd találtak egy új ingatlant Csepelen, hiába. A Qualitas Gimnázium végleg bezár. Az iskola megszűnése után közel 300 tanuló és 20 pedagógus kerül utcára.
Csütörtök délelőtt Ott Ferenc igazgató egy fórumot közölte, hogy a kormányhivatal egy teljesíthetetlen feltételhez kötötte a működési engedély módosításáról szóló kérelmüket, és hiába költöztek át Csepelre, a hatóság nem újította meg a működési engedélyüket. Állami támogatást sem kapnak, enélkül pedig péntektől nem tudják működtetni az iskolát – írja a 24.hu. A szűkszavú közleményt a megszüntetett középiskola igazgatója egy költői kérdéssel zárta: „Mindenkiben felmerül, vajon kinek állt érdekében egy jól működő és a működéshez minden személyi és tárgyi feltétellel rendelkező gimnázium ily módon történő megszüntetése?” A Qualitas-ról Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt a tegnapi kormányinfón, „szélhámosságnak” nevezve az esetet.
(Kiemelt képünk forrása: Qualitas Gimnázium Facebook oldala)