Egy átfogó kutatás során vizsgálták a tejeket, melyből kiderült, milyen kórokozók találhatóak bennük.
Az emberek egyik kedvenc szuvenírje akár károsíthatja a hűtőt, most eláruljuk, miként kerülhető el.
A legtöbben nem tartják be az alapvető élelmiszerbiztonsági ajánlásokat, és ezzel komoly betegségek kockázatát vállalják magukra.
Versenytársra lelt a mediterrán diéta, miután a tudósok bebizonyították, hogy az atlanti diéta nem csak hogy hatékonyan, de hosszú távon ér el tartós fogyást.
Olyan ételt keres, ami 500 kilokalória alatt van, gyorsan elkészül, isteni finom és megfelelő fehérjeforrás? Próbálja ki a paradicsomos, sajtos, fűszeres sült spenótot. Olyan ízletes, hogy nem fogja tudni abbahagyni!
2024. október 10., 13:31
Fáradt, kimerült, nem tud dolgozni? A test egyértelmű jelzéseket küld, ha valami nincs rendben, ezeket pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha az alábbi tüneteket tapasztalja, jobb lesz egy időre beteget jelenteni.
2024. október 10., 12:03
Az időben felismert mellrák nagy eséllyel gyógyítható lenne, azaz a betegek 75 százalékának esélye mutatkozna a hosszú túlélésre.
2024. október 9., 17:18
Trombózis után minimalizálni kell az ismétlódés veszélyét.
2024. október 9., 16:49
A 90 napos diéta kitartást igényel, de látványos eredményeket produkál.
2024. október 9., 14:51
Figyelmeztetést adott ki egy orvos az ősz kedvenc kávéja kapcsán.
2024. október 9., 14:31
Egyre többen szenvednek felső légúti megbetegedésben, és az influenza is egyre több embert fertőz meg. A betegség ellen hatékonyan lehet felvenni a harcot a védőoltással, most eláruljuk, a szakértők szerint mikor érdemes beadatni.
2024. október 9., 13:05
Van olyan magyar étel, ami igazi slágernek bizonyul a hazánkba érkező turisták körében. Ám vannak olyan fogások is, amiktől kiveri őket a víz.
2024. október 9., 11:01
A szakemberek többek között a dohányzás, és a mikroműanyagok lehetséges hatásait vizsgálják.
2024. október 9., 09:46
Az időskori magány számos okból kialakulhat. A társ elvesztése, a család eltávolodása mellett a koronavírus járvány miatti lezárások is elszigeteltek sok idős embert a megszokott társadalmi közegüktől. Vajon mit tehet az, aki úgy érzi, egyre inkább magára marad? Természetes-e az időskori magány? Ennek jártunk utána F. Takács István pszichológussal.
2024. október 8., 17:31
Az elektronikai eszközök szinte mindenkinek az otthonában megtalálhatóak, sokan ezért észre sem veszik, hogy mennyivel növelhetik az áramszámlát.
2024. október 8., 16:52
A cékla szezonja májustól késő őszig tart. Bohókás lila színével feldobhatjuk az ételeket, de számos jótékony egészségügyi hatása is van. A téli időszakra is érdemes belőle spájzolni, mutatjuk, hogyan marad sokáig friss a cékla.
2024. október 8., 16:21
Egy új tanulmány szerint a születéskor várható élettartam már nem növekszik olyan ütemben, mint a 20. században.
2024. október 8., 15:25
A kiégés sokakból a legrosszabb tulajdonságokat hozhatja elő, ugyanakkor megfelelő odafigyeléssel könnyedén orvosolható a probléma.
2024. október 8., 15:11
Nem tartozik a legkedveltebb gyümölcsök közé, pedig a birsalma számos jótékony hatással rendelkezik.
2024. október 8., 14:09
Bár az öregedés természetes folyamat, egyes külső és belső szervek lassabban esnek át a változáson, míg más testrészeknél hamarabb láthatóak a jelek.
2024. október 8., 13:07
Kellemetlen szagok áradnak a hűtőből és nem tudja, mi tévő legyen? Nyugalom, máris segítünk!
2024. október 8., 12:58
Tudta, hogy a komoly betegségeket is megelőző napi séta ajánlott mennyisége egy japán marketingkampányhoz kötődik? Mutatjuk a részleteket!
2024. október 8., 11:59
Sok szülőnek okoz problémát a munkahelyén, hogy gyermeke az őszi időszakban állandóan beteg. De vajon hányszor lehet náthás a gyerek egy évben? A következőkben erre adunk választ.