Megszólal a pszichológus: van megoldás az időskori magány ellen
Az időskori magány számos okból kialakulhat. A társ elvesztése, a család eltávolodása mellett a koronavírus járvány miatti lezárások is elszigeteltek sok idős embert a megszokott társadalmi közegüktől. Vajon mit tehet az, aki úgy érzi, egyre inkább magára marad? Természetes-e az időskori magány? Ennek jártunk utána F. Takács István pszichológussal.
A magány egyik életkorban sem könnyű állapot, ám ahogy az ember egyre idősebbé válik, egyre nehezebben birkózik meg az érzelmi-pszichés kihívásokkal is. Az elmúlt évek eseményei, a covid-lezárások, a külföldön munkát vállaló fiatalabb generáció elvándorlása egyre több idős embert taszít az érzelmi magányból a társadalmi magányba.
Míg az érzelmi magány esetén az érintett elveszti azokat a személyeket a környezetében, akik a bizalmát élvezik, meghallgatják, vagy akivel megbeszélheti a napi eseményeket, a társadalmi magány azt az állapotot jelöli, amikor az illető nem érzi magát a társadalom részének, megélheti a kívülállóság vagy magára hagyatottság érzéseit.
Többféle magányállapottal kell megküzdenünk az életünk során
Az érzelmi magány fakadhat abból, hogy a gyerekek és az unokák külföldön élnek, vagy a lezárások miatt megszűnt annak a baráti társaságnak (például egy szakkörnek vagy vallási közösségnek) a lehetősége, ami az idős ember támaszát, érzelmi igényeinek kielégítését jelentette, a társadalmi magány esetén külső hatás nélkül is kirekesztettnek, el nem fogadottnak érzi magát az adott személy. A társadalmi magány fiatal embereket is érint, mert például fogyatékkal élnek, vagy csak a társadalmi konvecióktól távol eső, rendhagyó értékrend szerint, mégis idős korban kiszolgáltatottabbnak érezheti magát az, aki nehezen fogadja el a társadalmi értékrendet.
A társadalmi magányban élő emberek egyáltalán nem biztos, hogy érzelmi magányban élnek. Lehet, hogy a társuk, a baráti körük hasonló szemléletű emberekből áll, így könnyebben viselik a kívülállóságukat. De mi van akkor, ha valaki egyszerre éli meg az érzelmi és a társadalmi magányt is? Mit tehet az az idős személy, akinek nincs kivel megosztani az életét? Hogyan viselhető el, ha az ember úgy magányos, hogy a családja nem törődik vele? Visszaadható-e egy idős ember méltósága azzal, hogy újra hasznosnak érzi magát?
„Az ember életének különböző szakaszai vannak a születésünktől kezdve egészen a halálunkig. Ezekben az életszakaszokban jellegzetes kihívásoknak kell megfelelnünk. Ezek a kihívások krízisként jelentkezhetnek az életünkben. A pszichológia normatív kríziseknek hívja ezeket a megpróbáltatásokat azért, mert számíthatunk rájuk. Nézzük most csak a felnőttkor kríziseit! Miután serdülőkorunkban az identitásunk kialakult, a húszas éveinkben az egyik legfontosabb kérdés az lesz, képesek vagyunk-e intim kapcsolatokat kialakítani másokkal, vagy fokozatosan elszigetelődünk az emberi viszonyoktól. A felnőttkor közepén az alkotás, a generativitás válik életfeladattá. Akár biológiai értelemben, akár a munka szempontjából. Öregkorunkban pedig az lesz a fő kérdés, vajon rendben volt-e eddig minden? Meg tudjuk-e élni a teljességet, a bölcs öregséget, vagy azt látjuk, sok minden rosszul alakult fiatalabb korunkban. A nyugodt, és teljességében megélt idős kor egyik feltétele tehát, ha úgy tudunk visszanézni az életünkre, hogy az rendben volt” – fejti ki F. Takács István pszichológus, coach.
Rajtunk áll, mennyire érezzük helyénvalónak az életünket
A „rendben lévőség” persze minden ember számára más és más. De vajon azok az emberek, akik elégedettek az életükkel, elkerülhetik az időskori magányosság érzését?
„Életünk történései sosem objektív események. Minden attól függ, hogyan tekintünk rá. Vagyis igaz az a pszichológiai közhely, hogy minden a saját gondolkodásmódunktól függ. A dolog szerintem nagyon egyszerű és logikus. Minden egyes ember különböző hatások érik születésétől fogva. Más értékrendű, viselkedésű és pszichológiai természetű családban nevelkedünk, aztán hatnak ránk a tanáraink és az iskolatársak, és persze a társadalom is, amelyben élünk. Ennek hatására mindenkinek kialakul a saját szemüvege, amin keresztül látja a világot. Az eredmény egy teljesen egyedi gondolkodásmód, amely aztán meghatározza az érzéseinket, a gondolatainkat és a viselkedésünket is: vagyis azt, hogyan reagálunk a világra. Ennek következtében a fent említett kríziseket is eltérően értelmezhetjük és oldhatjuk meg. De egy biztos, nagyon sok múlik rajtunk. Hiszen a saját kríziseinket saját magunk tudjuk csak megoldani” – mondja a szakember, aki szerint az élettel való elégedettségünk alapozza meg azt, hogy méltósággal tudjunk megöregedni.
Az időskori magány elviselésében a közösségi élet, az új célok kitűzése segít
Igen sok kutatás foglalkozott már az életünk során fellépő magányállapotokkal. A leginkább veszélyeztetett korosztály a 75 év felettiek csoportja, ám az ember élete során több szakaszban is megjelenhet súlyosabb magány-állapot:
- a húszas éveinkben, amikor önálló életet kezdünk,
- az 50-es évek közepén, az életközepi válsággal küzdünk, valamint
- a nyugdíjas kor eljövetelével, különösen a társ elvesztése után.
Jelenleg hozzávetőlegesen több mint 170.000 80 év feletti, egyedülálló idős ember él Magyarországon.
Miben más az időskori magány, mint a fiatalabb életkorban megélt elszigeletség-állapot? Mit tehetünk, ha ilyen idős ember van a környezetünkben?
„A magány minden életkorban nehéz. Az ember alapvető igénye az, hogy tartozzon csoportokhoz. Ezért fontos a nemzetiségünk, a lakóhelyünk, a kedvenc focicsapatunk vagy épp a néptánckör, ahova rendszeresen eljárunk. Ezek a csoportok erősítik az identitásunkat, segítenek kialakítani a világképünket. Ha bizonytalanok vagyunk például valamiben, kiindulhatunk a csoport alkotta véleményből. Azt is számos kutatás bizonyította, hogy, ha valaki családban vagy párkapcsolatban él, az támogatja a mentális és fizikai egészséget, megnöveli a várható élettartamot is. Az életkor előrehaladtával azonban szükségszerűen csökkennek a társas kapcsolataink. Ezért válnak különösen fontossá a különböző közösségek: idősek klubja, táncklubok, sportegyesületek, természetbarát körök. Mire vannak ezek jó hatással? Idős korban is célt és feladatot adnak a mindennapoknak. Megadják a hovatartozás és a fontosság érzését, ami az egyik legfontosabb motiváló tényező az ember életében. Kommunikációs terek, ahol az emberek találkozhatnak egymással, kibeszélhetik örömeiket és bánataikat. És erről is sok kutatás bebizonyította már, hogy pozitívan hat a lelki egészségre – hívja fel a figyelmet F. Takács István pszichológus.
Érdemes tehát kimozdulni a komfortzónánkból, megkeresni a mikrokörnyezetünkben lévő helyi közösségeket, kipróbálni, feltérképezni, mi az a tevékenység, mi az a közeg, amiben jó szívvel tudunk részt venni.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)
