Nagyobbak voltak a dinók, mint gondolták

A dinoszauruszok magasabbak lehettek, mint eddig feltételezték - állítják amerikai kutatók. A Missouri Egyetem (MU) és az Ohiói Egyetem tudósai szerint ugyanis a dinoszauruszok ízületeit vastag porcréteg "párnázta ki", ezáltal az őshüllők a feltételezettnél akár 30 centiméterrel is magasabbak lehettek, de más lehetett a mozgási sebességük, ahogy a testtartásuk is.

2010. október 2., 20:55

Az Ornithischia, azaz a madármedencéjűek csoportja, amely csőrös, növényevő állatokat foglalt magába, valamint a nagytestű növényevő sauropodák - a hüllőmedencéjű dinoszauruszok, mint amilyen a Triceratops és a Brachiosaurus -, akár 10 százalékkal is magasabbak lehettek. "A dinoszauruszok jelenkori rokonainak, a struccoknak és az aligátoroknak végtagjait tanulmányozva mutattuk ki, hogy ezek hosszának 6-10 százalékát teszik ki a porcok. Ennek alapján a porckorrekciós tényező figyelembevételével kiszámítottuk, hogy az eredeti becslésekhez képest a dinoszauruszok szignifikánsan magasabbak lehettek" - hangsúlyozta a tanulmány vezető szerzője, Casey Holliday, az MU orvosi karának professzora.

Mint kifejtette, a dinoszauruszok esetében a hosszú, üreges csontok, mint például a combcsont vagy a sípcsont nagy, durva felületű "dudorban" végződtek. Következesképp az ízületi felületeket igen vastag porcrétegek borították, vagyis ez jelentős mértékben növelhette bizonyos dinoszauruszok magasságát. Ezzel ellentétben az emlősök esetében, amelyek csontjai kis "kidudorodásban" végződnek, az ízületeket vékony porcréteg béleli ki. A tudósok kiszámították, hogy a theropoda dinoszauruszok ("szörnylábúak" - a hüllőmedencéjű dinoszauruszok két lábon járó csoportja), olyanok, mint például a Tyrannosaurus rex csak kissé voltak magasabbak, mint eddig hitték – írta az MTI.

Lawrence Witmer, az Ohió Egyetem anatómiaprofesszora igen jelentősnek nevezte a kutatást, mivel bebizonyította: "a csontok nem képesek önmagukért beszélni". "Ahhoz, hogy megértsük a dinoszauruszok mozgását, csontjaikat úgy kell elemeznünk, mintha még mindig a testükben lennének, vagyis az összes porccal egyetemben" - magyarázta. Hozzátette: a múzeumokban látható dinoszaurusz-csontok nem jelenítik meg pontosan az őshüllők eredeti magasságát, mivel a lágyszövetek, beleértve a porcokat is, elenyésztek az évmilliók során.