Elektronikus hallgatói választás

Egy éve választották, azóta folytatja munkáját a 23 éves egyetemista hallgató. Két végzettsége már van, amelyek ugyan köszönő viszonyban sincsenek egymással, lévén, hogy drog-toxikológius és médiatechnológus, de éppen a harmadikat végzi a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, derül ki az -nak adott interjújából.

2011. június 9., 13:30

A fiatal hallgatót nem feltétlenül csábítja a parlamenti politika. „Figyelmeztettek már, hogy a magyar politikában sosem szabad azt mondani, hogy soha, mert mindig történik valami váratlan, de nem ez az alapvető ambícióm. Médiában dolgozó ember szeretnék lenni. Hogy pontosan mi, azt nehéz lenne megfogalmazni, hiszen tegnap még háromfős stábok mentek ki egy riporthelyszínre, ma meg már ugyanezt a munkát elvégzi egy ember is, és senki nem tudhatja, hogyan változik meg ez a helyzet holnapra."

Tárgyalt már Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkárral és Mihalovics Péter ifjúságpolitikáért felelős miniszteri megbízottal is. Elmondása szerint azok a politikusok és konferenciaszervezők, akik megkeresik „internetes gyereknek" tartják, ami jó, mert képviselheti a generációját, de ennél azért több is van benne és reméli, később másban is megmutathatja képességeit. „Legutóbb például éppen a 2011-es Media Hungary promo- és vitavideóit készítettem el. Annyira jól sikerültek, hogy a későbbiekben is számítanak rám a szervezők." Jelenleg éppen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájánál (HÖOK) segít javítani a kommunikációt.

Horváth Dávid úgy gondolja, nem kell, hogy az emberek tudjanak róla, elég, ha élnek majd az elektronikus választás lehetőségével.