Döbbenetes megfigyelés: A szemük láttára egyenesedett fel az apró lény

Amerikai kutatók megfigyelték, hogy a pálcikaformájú baktériumok felegyenesedve is képesek „járni”. E közlekedési módot elsősorban környezetük felkutatására használják, míg „fekve” célirányosan képesek mozogni. Maxim Gibiansky, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem szakértője és csapata azt remélik, hogy a mozgástípusok kutatásával felderíthetik, hogyan alkotnak úgynevezett biofilmet a kórokozó baktériumok – írja a Der Spiegel című német lap internetes kiadása (). A biofilmek többnyire ellenállnak az antibiotikumoknak is, mivel a bennük lévő baktériumokat nyálkaréteg védi.

2010. október 11., 12:11

A vizsgálat tárgyát képező Pseudomonas aeruginosa nevű rettegett kórházi kórokozó legyengült immunrendszerű betegeknél okozhat súlyos fertőzéseket például sebekben, a húgyutakban vagy a tüdőben. Ezek kezelése gyakran hosszadalmas és nehézkes, mivel a legtöbb antibiotikum hatástalan a baktériumokkal szemben.

A kutatók egy mikroszkóp segítségével figyelték meg a pseudomonas viselkedését, majd az adatokat számítógéppel elemezték. Kimutatták, hogy a biofilm kialakulását megelőzően az egyes baktériumok felegyenesednek, és így sokkal gyorsabban képesek haladni, mint fekve. A lassú "laposkúszás" ezzel szemben sokkal célirányosabb mozgást tesz lehetővé. Mindkét mozgástípus hozzájárul a biofilm képzéséhez – következtették a kutatók a Science című folyóiratban.

A járáson és a kúszáson kívül a Pseudomonas képes még sejtfüggelékei segítségével úszni, előrelökni magát és csoportosan kirajzani más baktériumokkal.