Depressziókutatás: a magyarok olyat tudnak, amit senki a világon
A pszichiátriai kórképek, különösen a depresszió természetének kiderítésében és gyógyításában áttörést jelent az a vizsgálati módszer, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében fejlesztettek ki fiatal magyar kutatók. A kutatás vezetője Vizi E. Szilveszter agykutató, aki hat év akadémiai elnökség után ismét a tudománynak él. Vele Farkas Tímea beszélgetett.
Szabadsága alatt beszélgetünk munkahelyén. Talán nem sértődik meg, ha azt mondom: mániás.
Valóban az vagyok. Alapvetően feldobott típus, sok noradrenalin szabadul fel bennem. Mégis elő-előfordult, hogy rossz volt a közérzetem.
Ilyenkor szedett gyógyszert?
Szerencsém volt, mert mindig mellettem van a családom, a gyerekeimmel és a feleségemmel meg tudom beszélni a problémáimat. Segítségükkel rövid idő alatt túljutottam az enyhe depressziós időszakomon.
Ezek szerint egyetért azzal a tézissel, hogy a depressziónak lelki okai vannak, és kezelésében nem szükséges az antidepresszáns?
Mindig felteszik a kérdést: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Mi, tudósok azt mondjuk: az érzelmeknek megvan a biológiai háttere. Galenus majdnem kétezer évvel ezelőtt megfigyelte: a szangvinikus asszonyok kevésbé hajlamosak depresszióra, mint a melankolikusok. Azóta a tudomány bizonyította: hogy kinek milyen és mennyi depresszív korszaka van az életében, attól függ, szervezetében melyik kémiai ingerületátvivő anyag a domináns. Kétségtelen, van enyhe lefolyású depresszió, ilyenkor nem szükséges gyógyszeres kezelés. De a világon több mint 150 millió ember szenved depresszióban, és közülük csaknem egy millióan lesznek öngyilkosok évente. Sokan anyagi vagy egyéb okok miatt nem fordulnak orvoshoz. A betegek hatvan-hetven százalékát kezelik, az antidepresszánsok jelentősen javítják életminőségüket, ismét munkaképesek lesznek, visszakapják örömérzetüket. Ám a kezeltek mintegy harminc százaléka egyáltalán nem reagál az antidepresszív szerekre.
Mi lehet ennek az oka?
Egyelőre nem vagyunk biztosak abban, hogy kizárólag az agyban, a „végkészülékekből” felszabaduló kémiai ingerületátvivő anyagok – szerotonin, dopamin, noradrenalin –, amelyek az idegsejtek között viszik az ingerületet, felelősek a betegségért. Normális esetben úgynevezett szinaptikus résen tevődik egyik idegsejtről a másikra az ingerület a kémiai anyag segítségével. Olyan ez, mint amikor két ember telefonon beszélget egymással. A másik lehetőség, amit még a nyolcvanas években fedeztem fel, hogy bár a kémiai anyag felszabadul, de messzire távozik, és egy távoli célsejten fejti ki hatását. Ez meg olyan, mint amikor postással küldjük el az üzenetünket, de nem egy, hanem sok címzettnek. Ez utóbbinak a hatásideje nagyságrendekkel hosszabb, tehát percekig és órákig tarthat.
Azt többen kimutatták már, hogy bizonyos „hírvivő” anyagok szerepet játszanak a depresszió kialakulásában. Az önök kutatása miben más, mint az eddigiek?
Egy 2004-es kutatásunkra alapozva azt valószínűsítjük: az úgynevezett végkészülékek, a butonok nemcsak egyféle kémiai ingerületátvivő anyag mennyiségét csökkentik azáltal, hogy visszaveszik az idegsejtbe. Kollégáimmal – a világon elsőként – fejlesztettük ki a módszert, amellyel ott tudjuk vizsgálni a gyógyszerek hatásmódját, ahol eddig még senki: a végkészüléken.
Hogyan?
Egy Amerikában kifejlesztett úgynevezett 2-foton pásztázó lézermikroszkóppal meg tudjuk jeleníteni: hol szabadul fel a kémiai anyag, és tudjuk majd vizsgálni, hogyan hatnak a depresszió elleni gyógyszerek. Lendvai Balász doktort azért küldtem ki Amerikába, hogy ezt megtanulja.
E módszer eredményeképpen az eddig gyógyíthatatlan depressziósokon lehet majd segíteni?
Kutatásunknak először a gyógyszeripar lehet a nyertese, gyógyszerfejlesztéseikhez a mi módszerünkkel tudnak kísérletezni. Úgy véljük: azok lesznek a jó antidepresszív szerek, amelyek többféle kémiai anyag mennyiségét képesek szabályozni.
Mire lehet még jó a módszerük?
2000-ben kimutattuk: az agyban kifutó noradrenalin pálya – amely szintén szerepet játszik a depresszióban – gyulladás keltő, úgynevezett citokinek termelését képes meggátolni. Vadonatúj amerikai kutatás azt bizonyította: ha ezeknek a citikonek mennyisége megemelkedik, rossz közérzet alakul ki, a depresszióhoz hasonló állapot. Ezt egyébként a mindennapi tapasztalat is alátámasztja, a fertőzéses betegségben szenvedők ugyanis éppoly kedvetlenek, mint a depressziósok. A két eredményt össze akarjuk kötni, és azt szeretnénk tanulmányozni, hogy az agyban jelenlévő citokinek hogyan befolyásolják a kémiai anyagok felszabadulását a végkészülékből. Mert lehet, valójában azok felelősek a pszichiátriai betegségekért.
