"Csak" figyelmeztetnék a finn illegális letöltőket

A finn kormány tervei szerint a jövőben írásbeli figyelmeztetésben részesítenék az illegális letöltőket. A figyelmeztetéseket az internetszolgáltatók küldenék ki anélkül, hogy ezeket a felhasználói adatokat harmadik félnek átadnák.

2010. november 4., 07:50

A finn kormány által a napokban a parlament elé benyújtott törvénytervezet számos változást vezetne be a szerzői jogi és az elektronikus adatvédelmi szabályozásban. A kormány ugyanis a jogsértő internetezők figyelmeztetésére kötelezné a finn internetszolgáltatókat, ugyanakkor az ún. "három csapásos" rendszert nem kívánja bevezetni. A finn honatyák reményei szerint a költséges és időigényes bírósági eljárások helyett a javaslat megfelelő alternatívát kínálna a szerzői jog tulajdonosai számára, egyúttal pedig csökkenti a rendőrség terhelését, azáltal, hogy egyszerűbb esetekben nem teszi szükségessé a rendőri beavatkozást.

A törvénytervezet szerint a jogtulajdonosok lehetősége, hogy az illegális letöltésen ért internetezők IP-címét rögzítsék, és a jogsértés ügyében az internetszolgáltatókat megkeressék. Az internetszolgáltató az érintett felhasználó azonosítása után köteles lenne előfizetőjét a jogsértés tényére figyelmeztetni.
A kormány szerint a jogszabály nem írja elő az előfizetői adatok jogtulajdonosoknak történő átadását, sőt biztosítékot tartalmaz arra, hogy ezen információkhoz az internetszolgáltatókon kívül más ne férhessen hozzá.

A törvénytervezet, amely a tartalomszolgáltatás és e-kereskedelem promotálásának részeként került kidolgozásra várhatóan 2011 tavaszán lép majd hatályba.