2010. augusztus 1., 19:38

A helyi szerzői jogi törvény módosítását készíti elő a finn kormány. Az elképzelések szerint köteleznék az internetszolgáltatókat, hogy tevékenységükre figyelmeztessék az illegális letöltőket. Az üzeneteket elsősorban oktatási célzatúnak szánják.

2010. július 30., 05:29

Kilencven évvel ezelőtt 1920-ban a somogyi vadászok és kynológusok a "somogyi vizsla" megmentése érdekében kezdtek szervezésbe. A Magyar Vizsla Tenyésztők Országos Egyesülete néven egy alapszabály nélküli társadalmi szervezetet alapítottak. Ma már a fajtát ugyan nem kell megmenteni, de a az állományon lehet, sőt kell javítani. Az egyesület alapításának évfordulója tiszteletére rendeznek a hét végén Kaposváron magyar vizsla kiállítást - írja a .

2010. július 29., 06:12

A hálózatkutató szakemberek munkáját könnyítheti meg az az új szoftver, amely Lovász László matematikus, valamint Palla Gergely és Vicsek Tamás fizikusok kutatásai nyomán várhatóan az év végére készül el. A három tudós olyan matematikai módszert dolgozott ki, amellyel a legkülönfélébb tulajdonságú, valós életben előforduló hálózatokhoz nagyon hasonló tulajdonságú hálózatok állíthatók elő. A magyar csoport eredményeit az Amerikai Tudományos Akadémia saját folyóiratában közölte.

2010. július 28., 22:58

A Magyar Szocialista Párt úgy látja, hogy az új Széchenyi-terv nem más, mint egy hatalmas lufi: az MSZP által elindított Új Magyarország Fejlesztési Terv átirata.

2010. július 28., 09:40

Hivatalos amerikai állásfoglalás szerint Kína központi helyet kap az Egyesült Államok új szellemitulajdon-védelmi stratégiájának végrehajtási terveiben. Az ázsiai ország ipari és termelési kapacitása miatt különösen komoly problémákat okoz a jogvédelem és jogérvényesítés területén.

2010. július 27., 13:50

Hazánkban évente átlagosan 150-200 új beteget regisztrálnak, így összesen mintegy 2500 gyermek szenved valamilyen daganatos betegségben. Az esetek 29%-ában központi idegrendszeri daganatot diagnosztizálnak, 24%-ban leukémia, 11%-ban pedig rosszindulatú limfóma fordul elő.

2010. július 27., 07:46

Nagyobb részecskegyorsítót építenének az ősrobbanás kutatói. Az új szerkezet - a svájci, 27 kilométer kerületű alagútban felépített nagy hadronütköztetővel (LHC) ellentétben - nem egy gigantikus körben, hanem egyenes vonalban gyorsítaná az ütköztetésre szánt részecskéket.

2010. július 26., 09:20

Magyarország immár öt és fél évtizede tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Bolygónk legátfogóbb szerveződése nem világkormány ugyan, ám jóval több, mint egyetemes vitaklub. Ma 192 szuverén ország tagja az ENSZ-nek, ahonnan 1978 és 1983 között a Magyar Rádiót és Televíziót KULCSÁR ISTVÁN tudósította.

2010. július 26., 04:52

Egy amerikai kutatócsapatnak sikerült úgy megváltoztatni a szúnyogok genetikai állományát, hogy azok immunisak legyenek a malária kórokozójára. A szúnyogmutánsok szabadon eresztve kiszoríthatnák a vadon élő populációkat, így meg lehetne fékezni a betegség terjedését. A maláriát a plazmódium nevű egysejtű váltja ki, és az Anopheles szúnyognem nőivarú egyedei viszik át az emberre. Eddig minden hasonló kísérlet kudarcot vallott, a szúnyogok minden egyes alkalommal megfertőződtek. Évente több mint 250 millió ember betegszik meg maláriában. A WHO becslései szerint közülük mintegy egymillióan meghalnak, nagy részük gyermek. Az esetek 90 százaléka Afrikában, a Szaharától délre fordul elő.