2012. május 9., 10:47

Volt és jelenlegi miniszterelnökök, államfők, miniszterek is tagjai az első páneurópai agytrösztnek, a Külkapcsolatok Európai Tanácsának, amely London után irodát nyitott Berlinben, Madridban, Párizsban, Rómában, Szófiában és Varsóban is. A szervezet alapítója, ügyvezető igazgatója, Mark Leonard úgy véli: a magyar tapasztalat tanulságai azért is fontosak, mert nálunk koncentráltan jelenik meg egy olyan konfliktus, amely egyre nagyobb jelentőségű lehet az egész unióban. Ez a technokrácia és a populizmus küzdelme. BARÁT JÓZSEF interjúja.

2012. május 9., 10:39

Gyurcsány Ferenc közölte: mindenkit följelent, aki plágiummal vádolja őt. „Most sem fogok elfutni. Nem fogok eltűnni, és politikai értelemben nem fogok meghalni. Valakik ebben az ügyben mocskos játékot játszanak” – nyilatkozta.

2012. május 9., 10:37

Jobbos politikusok vagy táskahordóik előszeretettel üzennek blogon, álcázott újságcikkben egymásnak és ellenfeleiknek. Míg a baloldaliak nyílt fórumokon szapulják egymást, addig ők szemtől szembe ritkán támadják elvbarátaikat, a pártfegyelmet többnyire álnévvel vagy más tollával ékeskedve játsszák ki. PUNGOR ANDRÁS összeállítása.

2012. május 8., 19:28

1942-ben végre átpártolt a hadiszerencse a szövetségesek oldalára. Három birodalom vágott vissza a Harmadiknak. BOKOR LÁSZLÓ írása.

2012. május 8., 12:23

Emeli a vérnyomást, fölgyorsítja a szívműködést, szívritmus- és alvászavarokat okoz a nagy hatóanyag tartalmú energiaitalok fogyasztása - mutatták ki vizsgálatukban lengyel kutatók.

2012. május 8., 10:06

A Szentágothai-év tiszteletére "Egy idegsejt képességeinek határai az agykéregben" címmel Tamás Gábor neurobiológus, az MTA doktora tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémia 183. közgyűlésén. Tamás Gábor az Akadémiai Díj egyik idei kitüntetettje, Szentágothai János neves agykutató szellemi örököse.

2012. május 8., 06:42

A Balaton alacsony vízállása nem rendkívüli jelenség, hiszen az elmúlt 150 évben a természet már többször is produkált ilyen helyzetet.

2012. május 7., 23:05

A percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös álláspontja szerint jelentősen megváltoztatná a telefonálási szokásokat, így a várt adóbevételt nem biztosítaná és csökkentené a távközlésből származó áfabevételt is.

2012. május 7., 22:08

Csütörtökön kezdenek egyeztetni a Fidesz parlamenti frakciójának és a Belügyminisztériumnak (BM) a képviselői a KRESZ módosításáról és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetési tételek "életszerűvé szabásáról" - közölte a fideszes Bíró Márk hétfőn az MTI-vel.

2012. május 7., 21:25

A Lengyel Diabetológusok Társasága az állampolgári jogok biztosához fordult, akit arra kérnek, a gyógyszertámogatásról szóló törvényt terjessze az Alkotmánybíróság elé, tekintettel arra, hogy annak értelmében a hosszú hatású inzulin Lengyelországban nem élvez állami támogatást.

2012. május 7., 15:19

Máig nem sikerült tisztázni, hogy pontosan mi áll az emberi nemzőképesség – elsősorban a hímivarsejtek száma – legalább fél évszázada tartó csökkenésének hátterében.

2012. május 5., 12:31

Születése pillanatában mindössze hetven grammot nyomott, és még tíz nap múlva sem tudni a nemét. Schönbrunn legújabb szenzációja az április 25-én világra jött gyűrűsfarkú maki (Katta), amelyet Európa közepén a Madagascar című filmből ismerünk.