Megvan Orbán gyenge pontja

2012. május 9., 10:42

Régen került már miniszterelnök ennyire kellemetlen helyzetbe a magyar parlamentben. A „Vannak-e oligarchák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében?" című LMP-s kérdésre adott válaszában Orbán Viktor bevetett mindent a szőrszálhasogatástól a tréfálkozó-leereszkedő tanárbácsi stíluson át a külföldi tőkével harcoló kuruc vitéz pózáig, de nagyon nem akaródzott működni. A mögötte ülő fideszes képviselők is csak mereven néztek maguk elé, mert pontosan tudták, hogy itt bizony a miniszterelnök a védhetetlen próbálja meg védeni.

Oligarchák márpedig nincsenek

Orbán Viktor válaszában bevezetésként mindjárt azzal próbálkozott, hogy megváltoztassa az oligarcha szó jelentését úgy, hogy azt – a nevet természetesen nem mondta ki, de mindenki számára egyértelmű volt – csak Gyurcsány Ferencre lehessen ráhúzni. Ezzel a kényelmes madárijesztővel állította szembe a honi nagytőkés ideálját. Utóbbi címet, ha jól értettük, minden olyan milliárdos kiérdemelte, aki nem Gyurcsány Ferenc. Ezen a ponton Orbán Viktor akár vitába is keveredhetett volna Lázár Jánossal, aki szerint viszont Csányi Sándor az igazi oligarcha. Ez a szócsata azonban, talán nem meglepő módon, elmaradt.

A valóságban az oligarcha természetesen azt a vagyonos embert jelenti, aki szisztematikusan képes eltéríteni az állam politikáját a közérdektől a saját magánérdeke irányába. Az oligarcha is nagytőkés, csak éppen elsősorban annak köszönheti vagyonát és/vagy annak fenntartását, hogy az állam csecsén lóg (járadékvadász), míg a többi nagytőkés esetében nem az állam garantálja az elsőszámú bevételi forrást. A nagytőkés kategóriájának megengedő értelmezésével tehát Orbán Viktor egyenlőségjelet próbált tenni a Fidesz „gazdasági háttéremberei" és mondjuk Rubik Ernő közé.

Nincs válasza

Ha az oligarcha fogalmának egyébként közkeletű jelentését vette volna alapul, akkor a miniszterelnök bizony kénytelen lett volna a Karácsony Gergely által felsorolt megannyi kellemetlen tényre reagálni – a magyar nyelv átértelmezése segítségével azonban nagyvonalúan eltekinthetett ettől. Sőt, így még azt a meglehetősen arcátlannak tűnő gesztust is megengedhette magának, hogy gyakorlatilag lelabancozza a közérdek képviseletét rajta számon kérő ellenzéki képviselőt.

Bár a vitának ott a parlamentben vége lett, igen valószínűtlen, hogy ezzel maga a oligarcha-kérdés is elhalna. Orbán Viktor ugyanis válaszával világosan demonstrálta, hogy nincs jó válasza az oligarcha-vádakra.

Nem lesz Orbán barátja

Azzal, hogy néhány ügy kapcsán nyilvánosságra kerültek az állami megrendelések vagy pályázatok kedvezményezettjeinek nevei, feltárult a tulajdonosi és érdekeltségi háló, a számok pedig magukért beszélnek, az ellenzék az első olyan fegyvert kapta a kezébe, amivel közérthető módon és hatékonyan üthet rést az elmúltnyolcévező kormányzati kommunikáció pajzsán.

Ahogyan a minap még Szanyi Tibor is rákezdett az oligarcházásra, várható, hogy valamennyi ellenzéki párt valamennyi meghatározó politikusa meg fog szólalni a kérdésben. Ha pedig válaszul változatlanul csak „nagytőkésezésre" futja majd, abból akár még komoly politikai tőkét is kovácsolhat az ellenzék magának.

Véleményvezér: Megvan Orbán gyenge pontja