Nyugdíjcsaló élt évekig együtt halott apjával

Két évig élt együtt halott édesapjával, miközben felvette a nyugdíját. 

2022. október 25., 14:08

Szerző:

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 53 éves férfi ellen, aki több mint két évig élt együtt elhunyt édesapja holttestével és vette fel az elhunyt nyugdíját – írja az ugyeszseg.hu.

Az 53 éves vádlott Mosonmagyaróváron, egy családi házban élt együtt beteg édesapjával.  A vádlott munkanélküli volt, jövedelemmel nem rendelkezett, egyetlen bevételük az idős édesapa nyugdíja volt.

Az apa 83 éves korában, feltehetően 2019 decemberében elhunyt. Mikor a vádlott ezt észlelte, az elhunytat levetkőztette, ágyba fektette, majd betakarta, ezt követően azonban a hatóságokat nem értesítette a halálesetről. Ezután a férfi 2020 januárja és 2022 februárja között minden hónapban jogosulatlanul felvette édesapja nyugdíját, a két év alatt közel 5 millió forintot.

A férfit  más ügy miatt keresték fel a rendőrök 2022 februárjában, ekkor egyből jelezte, hogy az édesapja meghalt. Az eljárás során a felvett nyugdíjból a nyomozók 1,7 millió forintot megtaláltak és lefoglaltak a vádlottól.

A férfi ellen minősített költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség, és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta, hogy a lefoglalt 1,7 millió forintot a Magyar Államkincstárnak adja ki, és ezen túlmenően a fennmaradó több mint 3,2 millió forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást a bíróság.

(Kiemelt képünk illusztráció: villogó. fotó: Merész Márton/168.hu)