Pasolini, a világhírű rendező, író, költő, nyelvész, teoretikus, magánéletével, művészeti tevékenységével is viták, támadások kereszttüzében állt. 54 éves volt, amikor 1975. november másodikán hajnalban meggyilkolták. Ez a „kifeszített pillanat” adja kiindulópontját a P. P. Pasolini-projekt címmel színre kerülő darabnak. A PR-Evolution Dance Company, a Pécsi Balett, a GG Tánc Eger, a Miskolci Balett és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében létrejött „testjátékot” a Nemzeti Táncszínház alternatív játszóhelyén, a Marczi Közösségi Tér színpadán mutatják be december 17-én. A darab koreográfusa Nemes Zsófia. A felnőtt Pasolinit Szakály György Kossuth-, Liszt-díjas művész, a Táncművészeti Főiskola rektora alakítja, aki hét év után tér vissza a színpadra. Az esemény kapcsán szellemi atyját, egyben rendezőjét, Szemán Bélát kérdezte Sztankay Ádám.

Egy könyv, amely csaknem fél évszázadot várt a magyar kiadásra. 1967-ben jelent meg először Alexander és Margarete Mitscherlich című műve. A házaspár szociálpszichológiai elemzése akkor a náci múlttal való szembenézés első nagy hullámát vezette be Németországban. A kilencvenes évek elején nálunk is felmerült, hogy meg kellene jelentetni, de a honi könyvkiadás rejtélyes és kiismerhetetlen fordulatai miatt erre nem került sor. Most azonban, hogy a kollektív emlékezés problémája mindenütt sokat vizsgált kérdés, Magyarországon pedig a napi politikai események tükrében igencsak időszerű a téma, különösen tanulságos e kötet, amelyet a fordító, Huszár Ágnes javaslatára, Erős Ferenc előszavával jelentetett meg a Múlt és Jövő könyvkiadó. Erős Ferenc szociálpszichológussal, egyetemi tanárral beszélgettünk a Mitscherlich házaspár művéről és annak hazai aktualitásáról.

Szepes Mária -díjat adott idén először az írónőről elnevezett alapítvány : az elismerést a Vörös Oroszlán című regényből írt darab előadó, alkotói : Venczel Vera színésznő, Bodor Böbe rendező és Lőrinczi Attila dramaturg kapták.

A katalán sztárszerző ötödik regénye, az Én vétkem – amelyet számos irodalmi díjjal kitüntettek, húsz nyelvre lefordítottak – nemrég jelent meg magyarul. Figurái ide-oda cikáznak a történelemben, pokol és menny között. Barátság, szerelem, nagy mesék, szövevényes viszonyok – kész enciklopédia. Jaume Cabré a könyv magyarországi bemutatóján Varju Kata tolmács segítségével nyilatkozott a 168 Órának.

“Végül pedig szeretem ezt a drága magyar földet. Boldog vagyok, hogy itt születtem Magyarországon. Hogy láthattam a Dunát, fürödhettem a Balaton csodás kék vizében és hogy itt lakhatom a kedves szép Mecsekaljában.” -írta iskolai dolgozatában 1940-ben a pécsi zsidó elemi iskola egyik tízéves tanulója, aki nem érhette meg a felnőttkort szeretett hazájában. A pécsi zsidó gyerekek közül egyetlen ikerpár érte túl a Holokausztot.

Naplók, fényképek, levelek kerülnek elő a padlásokról, meglepően sok, ennyi év után.

A hatalom újabb arcátlan lépése volt az a nemcsak a sportolókat, hanem minden sportkedvelő embert szembeköpő húzás, hogy a nemzet sportolójának neveztették ki a csúfosan megbukott csaló államfőt.

Sorozatgyilkosság, korrupció, politika, pénz, hatalom, média – ezek a témái a világhírű svéd krimiíró legújabb, Magyarországon is kiadott két történetének. A Misteriosót és a Rossz vért eddig harminc nyelvre fordították le. Az író azt mondja: a demokrácia ideálja megfakult, mára csak a formája maradt meg, de a tartalma átalakult. És azt is mondja: aki hatalmat kap, megváltozik, és nem kerülheti el a korrupciót.

A színműíró publicista Herzl álmodta meg az önálló zsidó államot.

Ha végigfutják a könyv fülszövegét, ami thrillert ígér, lehet hogy csalódnak. Szerencsére pozitívan. Hihetetlen izgalmas, krimibe illő események középpontjába kerülnek, melyek a regényírás klasszikus dramaturgiai szabályai szerint fejezetről fejezetre újabb és újabb meglepetéssel szolgálnak, hogy a történet eljusson a végéhez, amit isten ments, hogy elmeséljünk... és mégis valami más ez a könyv. Nem fantasztikus detektívtörténet, utópisztikus, idegborzongató horror, amolyan lefekvés előtti rémálom... Pontosabban nem csak...

– hirdeti e heti címlapunk, mint ahogy hirdették az elmúlt hetek meg-megújuló tömegtüntetéseinek résztvevői is, akik megelégelték a kormányzati korrupció mérhetetlen elburjánzását.

A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

Ma már azt is kutatják tudósok, nincs-e valahol a DNS-ünkben egy „megbocsátó” gén. Mindenesetre a legújabb eredmények szerint a megbocsátóbb emberek kevesebb egészségügyi és mentális problémával küzdenek.

Szeretik a banánt, elvtársak? Hol másutt hangozhat el ez a kérdés, mint egy huszadik század végi kelet-európai diktatúrában, ahol a banán a vágyak netovábbja és a hiánygazdálkodás egyik szimbóluma? Meg persze a kiváltságosok kiváltsága.

Ez évi utolsó állomásához érkezett a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Múzeum+ elnevezésű különleges rendezvénysorozata.

Ungváry Tamás szívós munkával elérte, hogy a legmodernebb zenével bekerült a klasszikusok közé. Egyik elekroakusztikus opusát Kölnben Bach, Mozart és Sztravinszkij műveivel együtt adták elő. Miközben hallgatom őt, elcsodálkozom, hogy mindennapjaiban a professziók mellett milyen békésen megfér a már-már szenvedélyes verselés, a festés és az egészségtudatos élet számtalan módozatának elsajátítása.

Elsőnek az tűnik fel, hogy mennyire papirosízűek a mondatok. Másodjára az is, hogy milyen üresek.