Halálos játék az örökléttel és a jövővel

Olvassuk a viharos gyorsasággal száguldó jeleneteket s óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, miért íródott ez a hihetetlenül érdekfeszítő regény. A válasz, pontosabban a szerző által feltett kérdés banálisan egyszerű: van-e értelme, kell-e nekünk, embereknek, az emberiségnek a halhatatlanság?

Elolvasván Dmitrij Gluhovszkij a népszerű orosz író könyvét a Futu.re-t csattanós választ kapunk. A XXV. században járunk. Az emberi lángelme feltalálta a halhatatlanság szerét. Földünk lakossága 120 milliárdra szaporodott, elviselhetetlen szintre. A fejlett és civilizált országok vezetői – természetesen elsőként részesülve a géntechnológia áldásából – rádöbbennek, valamiképp korlátozni kell a lakosság növekedését, mert bolygónk képtelen ellátni ennyi embert. Dönteni kell, emberséges módon. Feltartóztathatatlan emberáradat zúdul Európára délről, keletről, emberek milliárdjai akarnak örökké és jólétben élni – bármi áron. A földgolyó civilizáltabb felén megszületik az iszonyatos törvény, ha a szülők gyermekük számára biztosítani akarják a halhatatlanságot, egyikőjüknek le kell mondani róla.

Életet életért. Látszatra humánus megoldás? Jogunk van-e dönteni mások élete felett? Ám ez a törvény is a hatalomért folytatott gusztustalan politikai harc eszköze lesz. Ki ne ismerne rá szenvedélyektől, bűnökben és vágyakban fortyogó világunk megoldatlan dilemmáira. Befogadni vagy elutasítani, felemelni vagy halálra ítélni?

S mindezt a szörnyű és életeket bedaráló gépezet egyik kis fogaskereke, a törvénytelenül született gyerekek felkutatásával és a szülők halandóvá tételével megbízott gárda, a Halhatatlanok csapatának egyik tagja személyes sorsa útvesztőin keresztül éli át. Ők modern janicsárok, olyan gyermekek közül verbuválták őket, akiket szüleik elhagytak, nem vállalván halhatatlan életükért cserébe az elkerülhetetlen véget.

Fantasztikusan fejlett világ veszi körül a szupermen harcosokat, akik csak egy dolgot ismernek, a parancsot bármi áron végre kell hajtani. Ülnek több száz emeletes tornyokba rejtett, szekrény méretű celláikban, amelyet a hatalmasra tágított képernyő tesz végtelenné. Szintetizált kábítószerekkel nyomják el agyműködésüket és várják a hívást, a riadót, hogy elinduljanak a világ árnyékosabb részére, büntetni és lassan gyilkolni.

Senki nem ébred rá a rendszer embertelenségére, senki nem lázad? Vannak ilyenek, a halhatatlanságra áhítozó páriák és az életüket gyermekeik halhatatlanságáért feláldozó élő-halott öregek között. Ők próbálják meg visszaállítani a világ, az élet rendjét. A regény főhőse velük kell, hogy leszámoljon. S közben el kell fojtania lázongó igazságérzetét, a vágyat, hogy meglelje szülei nyomait, hogy megismerje gyökereit, az emlékezetében gyerekkorából csak foszlányokban felbukkanó előéletét. S akarata ellenére belegabalyodik egy csodálatosan szép, ám borzalmakkal, erőszakkal és kegyetlenséggel terhes szerelem útvesztőjébe is.

Dmitry Glukhovskyt eddig elsősorban fantasztikus művek szerzőjeként ismertük, így lett népszerű nálunk is. Öt világnyelven beszél és éveket töltött külföldön újságíróként, jeles tévés személyiség. Meggondolandó és elriasztó képet fest jövőnkről, s közben a mához is szól, a népek, emberek millióinak sorsa felett önkényesen döntő hatalmasságokról, emberi megalkuvásról, és közönyről, igaz szerelemről, bátorságról és kiállásról, a humánum és elme lehetséges győzelméről. Idén múlt harmincöt éves, ám már érett író.

Az Európa Kiadónál megjelent könyvét csak ajánlani tudom mindenkinek, aki az irodalomban nem csak feszült cselekményre, de izgalmas gondolatokra és igaz, szívet-lelket melengető érzelmekre is vágyik.

Horváth F. János