Monológ banánról, diktatúráról, félelemről

Az apja a barna bőrkanapén, meccsnézés közben a besúgók jelentéseit olvasgatja.

Ilyen kiváltságos Robert, a Szeretik a banánt, elvtársak? című monodráma hőse is, illetve inkább csak az apja, a Ceausescu-éra utolsó időszakában regnáló szekus tiszt, aki élet-halál ura a környéken, s akiről Székely Csaba darabja valójában szól.

Robert korántsem a hatalom és a hatalmas apuka elkényeztetett gyermeke. Értelmi sérült fiú, aki szörnyű családban él. Az apja a barna bőrkanapén, meccsnézés közben a besúgók jelentéseit olvasgatja és dönt arról, ki menjen börtönbe vagy kényszermunkára. (Azt még nem tudja, hogy róla meg a „vízvezetékszerelőelvtárs” jelent kéthavonta.) Az anyja az egyik szobába bezárkózva sír, a másikba meg a bátyját kell bezárni, mert meg akarja ölni a testvérét.

Robert monológját Sebestyén Aba, a marosvásárhelyi színész, rendező, a Yorick Stúdió vezetője adja elő – bravúrosan. Egy kék nejlonzacskóval a kezében téblábol, szöszög, motyog, vizet iszik, játékkockákból épít valamit, ami rendre összedől. És beszél, beszél, beszél. Kicsit eltorzított, éneklő hangon, monoton szenvtelenséggel. Néha megállíthatatlanul pörög a szöveg, akár a mennyezeti ventilátor, majd nagy, beszédes csöndek állítják meg, mintha a szavakat keresné. Nagyon kell figyelni, mert a szörnyű és röhögtető történetek lényege az elhadart, elhaló félmondatokban rejtőzik, ahonnan nekünk kell azt kibányászni, felfogni a dupla fenekű mondatok poénjait. Sebestyén mesterien egyensúlyoz tragikum és komikum határán, úgy kell nevetnünk szinte minden pillanatban, hogy inkább sírni vagy káromkodni lenne kedvünk. A néző Robert beszűkült nézőpontján, ártatlan szenvtelenségén keresztül érti meg azt, amit ez a fiú talán sohasem.

A fiatal erdélyi drámaíró „bányatrilógiáját” (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) már ismerheti a hazai közönség. A Szeretik a banánt, elvtársak? eredetileg hangjátéknak íródott, a belőle készült monodrámát Sorin Militaru rendezte a Játékszínben.

Ferencz Zsuzsa