Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2008. augusztus 2., 10:09
Teljesen egyetértek Mészáros Tamással, aki „az egyik legaljasabb náci propagandafilmnek” nevezi az 1940-ben készített Jud Süsst.
2008. augusztus 1., 21:00
Karinthy után szabadon: „Nekem gyanúsak a sportolók.” Az utóbbi időben túl sok sportoló hal meg a pályán. Közben naponta többször esnek át doppingellenőrzésen, az áldozatok pedig nem az USA-ban vagy más gazdag országban vesztették életüket, tehát nem valószínű, hogy ismeretlen, frissen kifejlesztett doppingszerről lenne szó.
2008. augusztus 1., 16:45
Emlékeznek talán, a múzeuméji nagy felfordulásban megígértem, előbb-utóbb elmegyek az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteménybe is, megcsodálni a helyi retrokiállítást – és én olyan ember vagyok, ha valamit megígérek, az meg van ígérve. És előbb-utóbb teljesülni is fog.
2008. augusztus 1., 14:36
A TV2 ajánlója szerint "A közismerten homoszexuális médiasztár hálás szavakkal emlékezik meg a televízióban egy kisvárosban élő volt tanáráról", aki igazából Kevin Kline, csakhogy a médiasztár nem közismerten homoszexuális, marhára nem az, ellenben a kisvárosban oktató irodalomtanár Kline, hogy is fogalmazzunk: legalábbis elgondolkodik a dolgon. Nohát, kábé erről szól 'A Boldogító Nem' című habkönnyű kacagtatás, az említett kertévé augusztus másodikán, szombaton 16.45-től tűzi a műsorára; megtudhatjuk többek között, hogy az igazi férfi miért nem hajlandó táncolni, valamint fogadjunk, nem tetszenek felismerni majd a Tom Sellecket!
2008. július 31., 17:17
2008. július 30., 11:53
- Érzelmi szempontok nem játszanak, politikai szempontok még kevésbé. Művészi szempontok játszanak, kitűnő énekesnőről van szó, ott lép fel, ahol akar. Egyéb szempont nincs. Ne froclizzuk egymást ezzel, jó? - feleli a producer asszony arra a kérdésre, tudja-e az István, a király Rékája, mi történik azon az árpádsávos szigeten, ahová lábát teszi.
2008. július 28., 21:06
Lassan megszokhatjuk, hogy a Pixar vagy igen finom, vagy makulátlanul tökéletes animációs szösszeneteket enged ki csupán a kezei közül - nem szeretjük a sorrendeket, node akkor is: az ’Egy Bogár Élete’, a ’Verdák’, a ’Lecsó’, mind-mind remek, de, ha van ilyen, akkor „csupán csak” remek darabok; a ’Hihetetlen Család’, a ’Némó Nyomában’ ellenben majdhogynem a kikezdhetetlenségig tökéletes, az élőszereplős és a rajzolt mozik közötti falat csákánnyal bontogató, színes-szagos virblik mind.
2008. július 28., 15:06
Nem arról kívánnék elmélkedni, aki a magyar út körök mentén kergeti a tegnapelőtti illúziókat, hanem aki nekivág a világnak. Ma. Épp az egyik közeli hétvégén emlegettük Füreden kedves társaságban: micsoda kaland is volt hajdan egy utazás. (Akárcsak ide, Jugoszláviába is!) Tartósan mesélhető történetek kerekedtek elő: amikor... meg: emlékszel, amikor... Mindenkinek volt esete.
2008. július 28., 12:41
"Szeretem az álmokat, még ha azok rémálmok is" - vallotta a huszonöt éve, 1983. július 29-én elhunyt Luis Bunuel Oscar-díjas spanyol filmrendező, a modern filmművészet egyik kiemelkedő alakja.
2008. július 28., 07:38
Bár Jules Verne soha nem járt az Isztriai-félszigeten, Sándor Mátyás című regényének helyszínét, Pazin városát - amelynek kastélya egy barlangi patakot rejtő, több mint 120 méter mély szurdok fölé magasodik - pontosan olyannak ábrázolta, ahogyan az a valóságban most is látható.
2008. július 27., 18:52
A kaposvári Csiky Gergely Színház éléről két éve távozott. Akkoriban többször nyilatkozta: hiszi, olyan vezető követi majd, akit támogat a társulat, s aki nem adja fel a színház minőségi hagyományait. Posztján a társulatból kiválasztott Znamenák István követte, de ő csak egy évre kapott megbízást. Hamarosan a fideszes önkormányzat által támogatott Schwajda György veszi át a teátrum vezetését, aki pályázatában keresetlen szavakkal „ekézte” a kaposvári színház tradícióit. A volt direktor úgy látja: az egész országban a kulturális igénytelenség forradalma zajlik. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2008. július 26., 19:29
Régen ültem ilyen tömött nézőtéren. Amiből is kiderül: nincs a mozi válságban, csak rossz produkciók vannak, s ebből kínos látszatok. Igaz: művészfilmekkel nem tudunk ekkora töltöttséget produkálni, de – hogy egy nagy ember mondatát variáljam – van élet Tolsztojon kívül is.annak, s ebből kínos látszatok
2008. július 26., 11:35
Augusztus 12-én, kedden, a nulladik nap történt, hogy Jézus a Nagyszínpad előtt ébredt – „Jézusom!”, gondolta, aztán gyorsan visszaaludt inkább, kezében egy gyűrött pohár vörösboroskolával várta a Feltámadást. Az viszont csak este nyolcra ért oda, be volt pipázva, mint a napon szikkasztott sekrestyés, a szekusoknak kellett ledobni a Nagyszínpadról, ahová IronMaidenezni szökött fel.
2008. július 24., 16:28
Munkácsy-díjas, legutóbb a Táncsics Alapítvány életműdíjjal jutalmazta. Egész életében munkásokat, számkivetetteket festett. Baloldalinak tartja magát. Most az utóbbi tíz évben készült műveiből rendeztek kiállítást, amely szeptember közepéig látható a Belveder Galériában. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2008. július 23., 22:15
Három éve esélyesnek tartották a Műcsarnok igazgatói posztjára. Amikor interneten közzétett irományokban megtámadták, tényekkel cáfolta a rágalmakat. Mégis elbukta a pályázatot. Azt mondta akkor: művészettörténészként továbbra is azon lesz, hogy a kortárs hazai képzőművészet rangot kapjon a nemzetközi színtéren, ugyanakkor tartja magát az európai játékszabályokhoz. Hozzáfűzte: legtöbbet persze vezető művészeti intézmény élén tehetne. Nemrég nevezték ki a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum direktorának. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2008. július 23., 09:09
Drága Milán bácsi, csak most veszem a bátorságot, most is csak azért, mert mindjárt itt a százhuszadik születésnapja, hogy előhozakodjak azzal az emlékemmel, aminek a megtörténte ma szinte hihetetlennek tűnik, de rászánom magam, mert alig élnek már olyanok, akik Milán bácsival még személyesen találkozhattak, s én nem egészen véletlenül ezek közé tartozom, tudniillik 1957-ben, tizenhét évesen jártam Önnél a Párisi utcai lakásban, az ötödik emeleten, s bár rengeteg mindent akartam elmondani – a megtiszteltetéstől, hogy szemtől szemben állhatok „a horgaselméjű aggastyánnal” –, gyakorlatilag köpni-nyelni se tudtam.
2008. július 22., 17:54
Bár számított volna, ha nem teszi, 1933 nyarán Richard Strauss Bayreuthban mégis a karmesteri pulpitusra állt (miután Toscanini – a faji politika miatti tiltakozásul – lemondta fellépését). Ősszel a Birodalmi Zenei Kamara elnöke lett, Berlinben meg Hitler, Goebbels és az ő jelenlétében Furtwängler vezényelte az Arabellát, amely – bár nem számít sokat – egyike volt a diktátor öt legkedvesebb operájának.
2008. július 22., 15:20
Delta című filmje Cannes-ban elnyerte a világ kritikusainak a díját. A Bárka Színházban állította színpadra a Frankenstein-terv című színjátékot, amely az idei pécsi országos színházi találkozón több díjat is kapott, az év legjobb előadásának ítélték. A korábban színészként is diplomát szerzett alkotó ugyanakkor úgy véli: Magyarország bizonyos szempontból a törzsi kultúrák szintjére jutott. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.