Keblemre, Kuka

Lassan megszokhatjuk, hogy a Pixar vagy igen finom, vagy makulátlanul tökéletes animációs szösszeneteket enged ki csupán a kezei közül - nem szeretjük a sorrendeket, node akkor is: az ’Egy Bogár Élete’, a ’Verdák’, a ’Lecsó’, mind-mind remek, de, ha van ilyen, akkor „csupán csak” remek darabok; a ’Hihetetlen Család’, a ’Némó Nyomában’ ellenben majdhogynem a kikezdhetetlenségig tökéletes, az élőszereplős és a rajzolt mozik közötti falat csákánnyal bontogató, színes-szagos virblik mind.

2008. július 28., 21:06

Az újabb kaland, a Wall-E az első Pixar-mozi, amiben a kétféle kvalitás és nívó valahol félúton egyesül.

Mi legyünk mondjuk az utolsók, akik az orrunkat a szirti sasoknak felkínálva jajgatunk, valamint az asztalt csapkodjuk dühünkben, a moziban való elpocsékolt idő miatt. A főszereplőnk, Wall-E, az 1986-os ’Rövidzárlat’ 5-ös robotjának kései kuzinja ugyanis, nincs apelláta: telitalálat. Az ő jelenlétének köszönhető, hogy a film csak azoknak javallott, kik bevállalják a könnyeket az összes hulladékgyűjtő láttán a filmszínházból kifelé jövet; illetve, hogy a kedves néző ezen remek megtekintése után zsigerből rúgja majd tomporon az illegális szemétlerakáson ért, lángosképű polgártársait.

A lánctalpas szemetesdoboz története állítólag a ’Toy Story’ óta ott lappangott a rendező, Andrew Stanton fejében – ám a filmbe belekezdeni csak akkor merészelt, amikor befejezte a ’Némó nyomábant’. Ami valahol érthető: az óceánig még igen, onnantól azonban, pixelben a világűrig már igazán nem nagy a távolság. Mégis, ami a ’Némó nyomában’ képein és környezetében szép és jelentős, az itt egyszerűen kifogástalan. Nincs mibe belekötni – ecsetelt, számítógéppel felmalterolt környezet ilyen rendkívüli még sohasem volt. Elképesztő, no. Sorok írójának szíve mélyén felejtett Commodore 64-ese pirul most egy picit, és fülét-farkát behúzza. Ám ami talán a legfontosabb: a Pixar, ellentétben a disztribútor Disneyvel, nem egyes-egyedül csak holmi bevált szabásmintákat követ, hanem furvást a filmtörténet apró csillámaiból sző flittert a kicsit összekacsintós, kicsit elkopott, de mégis abszolúte snájdig technicolor báli ruhára.

Mert ami ugye a ’Hihetetlen Családban’ a korai, Connery-féle James Bond-mozikból visszapergetett idézetgyűjtemény és plánozás, az itt egyrészt a hatvanas-hetvenes évek sci-fijeinek lefordítása rajzra (komolyan, az embernek néha az a megdöbbentő érzése támad, hogy ezt az egészet csakugyan egy operatőr vette fel), másrészt pedig, legalábbis a film első részében, a némafilmek patinája, kelleme és bája. Wall-E személy szerint alig kevesebb, mint egy Chaplin, körülbelül pont annyira jellem, mint a munkanap végére kissé bepilledt Buster Keaton, és szív tekintetében egész biztosan azonos versenysúlyban van néhány fapofányi Harold Lloyddal.

A film első felében ugyanis egy büdös szó nem sok, annyi sem hangzik el, és, mondjuk ki, ez az egész mozi legszaftosabb porciója. Az, hogy ezt valaki be merte vállalni egy közel 180 milliós dolláros produkciónál – az kérem több, mint dicséretre méltó. Már csak azért is, mert a dolog minden tekintetben működik: Wall-E az utolsó működőképes, tök magányos, legkevésbé sem antropomorf robot a Földön; körülbelül 700 éve teszi a dolgát, vagyis takarítja az ember által hátrahagyott temérdek piszkot. Ki az, aki ne ábrándozna el egy ilyen monoton meló mellett? Wall-E (WATT-takarékos Lánctalpas Limlom- és hulladékkezelő, E-sorozat egyébként) megteszi: azon túl, hogy szert tesz egy csótány haverra, és összegyűjt ezerféle kacatot, a Hello Dolly muzsikájának hallatán azt latolgatja, hogy milyen lenne megfogni egyszer valakinek a kezét.

Stanislaw Lem egy verőfényes krakkói reggelen, a sekacz podlaski illatától megrészegülvén sutba vágja az emberiséggel, meg úgy általában a bolygónkkal kapcsolatos ellenérzéseit, és megír még egy mosolygós passzust a Kiberiádából.

Ami aztán kevésbé trükkös, az talán a második rész, mikor is a frissiben a Földre érkezett, nagyjából egy mp3-lejátszóra hajazó ÉVA (Élőhely és Vegetáció-Analizáló) által megszédített Wall-E csajának kiszabadítására igyekszik – a dolog majdhogynem cukornyál amerikai öko-tanmesébe fullad; aztán szerencsére nem, ellenben ez a rész már inkább csak pazar. Kissé botlott. Már csak azért is, mert Wall-E nem egy Kázmér vagy Huba, vagyis igen könnyen áruba bocsátható: a gyerekszobák ennek megfelelően dosztig lesznek eldobható robotos-műanyagpohárral, és hamar felejtős, kölökmenüből ottmaradt, apró bizbaszokkal, amit egy hét múlva anyu majd fog, és kihajít a fenébe.

Dehogyis szelektíven.

Wall-E
Rendezte: Andrew Stanton
2008

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.