Pszichopata tömeggyilkos bohóc a Sötét lovag ellen

Sajnos a színvonal innentől a béka alfele irányába zuhant. Burton még megcsinált egy második epizódot a maga groteszk, olykor gyermeki (számomra mindenesetre szimpatikus) eszközeivel, Macskanőstül, Pingvinestül, de a közönség ezt már kevésbé díjazta, így a rendező elképzelései egy újabb folytatásról a kukában végezték

A rémségek csak ezután következtek: Val Kilmer mint Batman és George Clooney mint Batman. Tarkabarka jelmezparádé, csillogó nejlonfegyverek, vonagló művirágok, atyaég. (A ’66-os Adam West-féle Batman értelemszerűen nem lehet alanya a kritikának, ámbár lila harisnya éppenséggel abban is akadt…) És mindezek mélypontja, amint a Batman és Robin akciójelenetében nevezett hőseink a denevérjelmez csizmájába applikált korcsolyán (!) suhanva vívják meg ökölharcukat a spontán jégmezővé varázsolt helyszínen rájuk törő tucatnyi minionnal. (A minion a főgonosz zsoldjában álló kisformátumú gonosztevőt jelöl angolszász nyelvterületen – találó magyarítása sajnos nem létezik.) Innét már csak a kintornás kismajmokat hiányoltam, hogy aláfestő zenét szolgáltassanak ehhez a szcénához.

De hála annak a magasságosnak, jött Christopher Nolan és visszaadta ennek a szebb napokat is látott, bolhacirkusszá züllesztett sorozatnak eredeti jellegét és dicsőségét. Véleményem szerint a Batman: Kezdődik a valaha elkészített legjobb szuperhős-film. Tegyük rögtön hozzá: Batman egyáltalán nem rendelkezik természetfeletti képességekkel – milliárdos vagyonának persze jó hasznát látja.

Tehát milyen is ez az eredeti jelleg, a kőkori képregények hangulati világa? Nyomasztó, sötét és sokkal kegyetlenebb, mint Tim Burton játékosan szürreális, izgékony megfogalmazása. Nolan halott és kilátástalan világot épített árnyakból, hideg színekből, üvegből, betonból és szögletekből. Ugyanakkor koncepciózus világot, mely logikusan fölépített és azt a látszatot kelti: ha Batman létezne, a dolgok valóban így esnének meg. A hitelesség és egy fantáziavilág nem egymást kizáró fogalmak: egy fantáziavilágot épp a logikus szerkesztés tesz működőképessé.

A Sötét Lovag természetesen nem üti meg a Kezdődik szintjét, mert hát Nolanék igen magasra tették a lécet 2005-ben, ettől függetlenül emlékezetese darab. Heath Ledger mint Joker meglepően jó alakítást nyújt – körülötte eddig is nagy volt a lelkesedés, de mindezt betudtam tragikusan korai halálát követő felhajtásnak és hírverésnek. Az előzetes pletykák azonban megalapozottnak bizonyultak: Ledger méltó utóda a Nicholson-féle Jokernek. Ám ez a karakter nem olyan játékos, kaján, tenyérbemászó és mesebeli. A színész megfogalmazása szerint: „pszichopata, tömeggyilkos és skizofrén bohóc az empátia legcsekélyebb jele nélkül”.

Bizony.

Érdekes adalék, hogy Ledger kiválasztása előtt többek között olyan nevek jelezték érdeklődésüket a szerep iránt, mint Adrien Brody vagy Robin Williams.

Christian Bale (Bruce Wayne/Batman) szerepéről most csak annyit, hogy ez részéről, tisztességes iparosmunka volt – dandárját már az előző filmben elvégezte, most ugyanezt a szintet kellett hozni, amivel nem is akadt gondja.

A mozijegyért cserébe kapunk rengeteg látványos akciót (talán túl sokat is), szélmalomharcát vívó gyűrött főrendőrt (Gary Oldman), rutinos öreg rókákat (Michael Caine és Morgan Freeman), egy gyakorló őrült főgonoszt, depressziós hangulatot, tragédiát, horrort és sorban hulló főszereplőket. Plusz a fogoly-dilemma egy roppant sajátos értelmezését, melybe több hordó robbanóanyagot és kompokat is bevonnak. A nyomasztó légkör miatt viszont csak tizennyolcadik életévüket betöltött denevérrajongóknak merem ajánlani az alkotást.

Poéngyilkos nem leszek, de ez a film egyértelműen Jokeré, úgyhogy irány a mozi!