Nagy a tét Donald Trump számára: az idei amerikai elnökválasztás lehet az utolsó esélye.
Vannak olyan listák, amelyekből jobb kimaradni, és vannak, amelyekre jobb felkerülni. Mindenesetre Oroszország listáján nem szerepelünk, két másik országgal együtt.
Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült csütörtökön este, amikor Rotterdam városában egy férfi az utcán késsel támadt a járókelőkre.
Pánikra természetesen még semmi okunk, nem tört ki világjárvány, de érdemes odafigyelni a legfrissebb hírekre: Kínában egy eddig nem ismert vírust terjesztő kullancsokra bukkantak.
Az áradások Lengyelország, Csehország, Románia és Ausztria egyes részein is pusztítottak, eddig legalább 21 ember vesztette életét.
2023. augusztus 22., 14:24
Több tucat kórházi beteget egy tengeri kompra kellett kimenekíteni kedden reggel a Görögország északkeleti részén, a török határ közelében fekvő Alekszandrúpolisz kikötővárosában négy napja tomboló erdőtűz miatt.
2023. augusztus 22., 13:08
Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma önöknek – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban tartott Szent István napi ökumenikus istentiszteleten.
2023. augusztus 22., 12:51
Nyolc ember, köztük hat iskolás gyermek rekedt a magasban kedden egy elromlott függőszékes drótkötélpályán Pakisztán északi részén.
2023. augusztus 22., 12:31
Két drónt lőttek le Moszkva mellett.
2023. augusztus 22., 11:32
Videóüzenetet posztolt a Wagner-csoport vezetője, Prigozsin. Arról beszélt, hogy zsoldosaival „szabadabbá teszi” a kontinenst.
2023. augusztus 22., 11:08
Ilja Jevlacs az ukrán fegyveres erők keleti csoportjának szóvivője szerint az oroszok Kupjanszk ostromára készülnek.
2023. augusztus 22., 08:40
Napokon belül megkezdik a fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizének a Csendes-óceánba engedését – közölte kedden a japán kormány.
2023. augusztus 22., 08:26
Görögországban fognak kiképezni ukrán pilótákat az amerikai F-16-os harci gépek használatára - jelentette be hétfőn a görög fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a múlt hét végén Svédországban, Hollandiában és Dániában járt.
2023. augusztus 22., 08:21
Zuzana Caputová szlovák államfő ideiglenesen felfüggesztette a szlovák polgári titkosszolgálat, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetőjét, Michal Alacot, akit hivatali visszaéléssel, valamint bűnszervezet létrehozásával gyanúsítottak meg egy múlt heti rendőrségi razziát követően – közölte Martin Strizinec elnöki szóvivő csütörtökön Pozsonyban a CTK cseh hírügynökséggel.
2023. augusztus 22., 07:55
1. Fülöp spanyol király négy parlamenti párt vezetőjét fogadta hétfőn Madridban, hogy felmérje a kormányalakítási esélyeket egy hónappal a választások után.
2023. augusztus 22., 07:38
A bíróság 200 ezer dollárban (mintegy 70 millió forintban) állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban – derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból.
2023. augusztus 22., 07:16
Szomáliában betiltották a TikTokot, a Telegram üzenetküldő alkalmazást és az 1XBet online sportfogadásokkal foglalkozó weboldalt, hogy korlátozzák az „illetlen” tartalmak és a propaganda terjedését – közölte az ország hírközlési minisztere hétfőn.
2023. augusztus 21., 20:42
Trudeau szerint a Facebook számára a vállalati profit fontosabb mint az emberek biztonsága.
2023. augusztus 21., 19:22
Speciális programot dolgoz ki a cseh kormány az országban élő ukrajnai menekültek önkéntes hazatérésének támogatására – közölte hétfőn a CTK hírügynökség. A program tervezetét a kormány sajtóosztálya bocsátotta a hírügynökség rendelkezésére.
2023. augusztus 21., 18:59
Afganisztán járványos gyermekbénulás elleni országos oltási kampányt indított hétfőn az országban élő 11 millió ötévesnél fiatalabb gyermekek beoltására. Az országot 2021 szeptembere, tehát a tálib hatalomátvétel után súlyos nehézségeket okoznak a nyugati szankciók.
2023. augusztus 21., 18:18
Franciaország a rendkívüli forró időjárás miatt a legmagasabb szintű figyelmeztetést adta ki az ország négy déli régiójára hétfőn. A riasztás miatt a helyi hatóságok eseményeket halaszthatnak el és szükség esetén bezárhatják az közintézményeket is.
2023. augusztus 21., 17:56
Az afrikai gazdasági és katonai együttműködés államai a francia befolyást megtörni igyekvő nigeri katonai puccsisták legújabb ajánlatát sem fogadták el.
2023. augusztus 21., 16:58
Kupjanszk környékén elért orosz előrenyomulásról és 14 ukrán támadás visszaveréséről számolt be Igor Konasenov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.