Kiderült, melyik bizottságba ül majd be Magyar Péter, Deutsch Tamás, illetve a többi magyar képviselő az EP-ben.
Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
A magyarok által is kedvelt nyaralóhelyeken, így Olaszországban, Görögországban és Horvátországban is 40 fok körüli hőségre kell számítani.
Charles Michel nyomatékosan figyelmezteti a magyar miniszterelnököt, hogy az EU Tanács soros elnökségének nincs szerepe az Unió nemzetközi színtéren való képviseletében, és nem kapott megbízást az Európai Tanácstól arra, hogy az Unió nevében fellépjen.
Hamarosan megnyílik München első alkoholmentes söröket árusító sörkertje. Már most arra készülnek, hogy veszteségesek lesznek.
2024. január 30., 21:28
Visszalépett az elnökjelötségtől kedden Szergej Baburin, az Orosz Össznépi Unió elnevezésű párt vezetője, és a hivatalban lévő államfő, Vlagyimir Putyin támogatására szólított fel.
2024. január 30., 18:10
Vlagyimir Putyin horgásztanyája nem egy szalmafedeles kis házikó.
2024. január 30., 17:35
Olaszországban hatalmas felháborodás kíséri a magyarországi antifa-per olasz vádlottjának börtönbeli körülményeit. Németországban pedig még nem döntöttek arról, hogy kiadják-e Magyarországnak az egyik Berlinben elfogott vádlottat.
2024. január 30., 10:14
A kisebbségi jogok elvétele minden európai értékkel, nemzetközi és kétoldalú megállapodással ellentétes, hangsúlyozta Menczer Tamás államtitkár.
2024. január 29., 21:27
További két hónappal meghosszabbítják az alapélelmiszereknél alkalmazható árrést korlátozó, 2023. augusztus 1-jén életbe lépett rendelet hatályát, amely az intézkedés hiányában január 31-én járna le.
2024. január 29., 16:22
Holttestekkel kereskedő bűnözői csoportot számoltak fel a spanyolországi Valencia városában – közölte a spanyol rendőrség hétfőn.
2024. január 29., 15:38
Az Oroszország által indított háború kezdete óta most először tart teljes értékű, hivatalos kétoldalú találkozót az ukrán és a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter a találkozó elején leszögezte, hogy Magyarország kormánya soha nem kért semmi olyan jogot a kárpátaljai magyarság számára, amely 2015 előtt ne létezett volna.
2024. január 29., 13:02
A gazdatüntetés Németország és Franciország után átterjedt Belgiumra is, ahol gazdák megmozdulása okoz közlekedési fennakadásokat az ország több pontján
2024. január 29., 07:59
Sajtóhírek szerint készült egy titkos dokumentum, ami részletezi, hogy mivel lehetne megszorongatni Orbán Viktort annak érdekében, hogy elfogadja az Ukrajnának tervezett uniós támogatást.
2024. január 28., 20:01
Az újraválasztásért folyó kampányt megszakítva Joe Biden ígéretet tett, miszerint elszámoltatják a felelősöket a három amerikai katona haláláért.
2024. január 28., 18:29
Elkészült Volodimir Zelenszkij adóbevallása, amelyből kiderül az is, hogy az ukrán elnök továbbra is számos védjegy tulajdonosa.
2024. január 28., 15:02
A repülőgép pilótája az átstartolással is megpróbálkozott, de az erős szél nehezítette a manővert.
2024. január 28., 10:04
Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról, és a nézeteltérésekről is tárgyalt Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Wang Yi, kínai külügyminiszter, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója szombaton Bangkokban. Eközben Észak-Korea egyre agresszívabb hangot üt meg, déli szomszédja a háborúra készül.
2024. január 27., 16:23
Felfüggesztette a palesztin civileket segélyező UNWRA finanszírozását Anglia is, miután felmerült annak gyanúja, hogy az ENSZ-ügynökség több munkatársa részt vett a Hamász terrorszervezet októberi támadásában.
2024. január 27., 14:29
Putyin állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés tudta, hogy hadifoglyok vannak az Il-76-oson utasszállítón mégis lelőtték.
2024. január 27., 12:31
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor Vörös Hadsereg általi felszabadításának évfordulója. Egy friss kutatás szerint még 245 ezer holokauszt-túlélő van életben.
2024. január 27., 10:27
A bíróság több mint 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte Donald Trumpot rágalmazás vádjával pénteken egy 1996-ban gyökerező ügy miatt, a volt elnök fellebbezést tervez.
2024. január 27., 10:10
Emmanuel Macron francia elnök péntek este aláírta az új bevándorlási törvényt, egy nappal azután, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő francia alkotmánytanács törölte a parlament által megszavazott változatban szereplő intézkedések mintegy negyven százalékát.