Orbán Viktor ezt mondta Zelenszkijnek a kijevi látogatás során
A svájci Die Weltwoche főszerkesztője, Roger Köppel a miniszterelnök kíséretével utazott. Orbán Viktor első útja az EU-elnökség során Ukrajnába vezetett. Köppel terjedelmes cikkben számolt be a tapasztalatairól.
Orbán Viktor első külföldi látogatása az EU-elnökség során Ukrajnába vezetett. A miniszterelnök kíséretével utazott Roger Köppel, a svájci Weltwoche című hetilap főszerkesztője is. Köppel terjedelmes beszámolóját a Mandiner szemlézte.
Orbán Viktor megosztotta az Európai Unióval kapcsolatos terveit
Köppel ismertette a magyar miniszterelnök terveit az Európai Unióval kapcsolatban a következő fél évben. Köppel beszámolója szerint a miniszterelnök kifejtette, hogy a magyar elnökség során európai szempontból igyekszik majd felderíteni a világ legfontosabb válságövezeteit, és a legreálisabban akarja meghatározni a kontinens globális helyzetét. A jövőben foglalkozni akar Libanonnal, a Balkánnal és a Száhel-térséggel is. „Orbán Viktor legfontosabb prioritása azonban Ukrajna:
Naponta fiatalok százai, ezrei halnak meg a frontvonalon. Ennek a leghamarabb véget kell vetni.”
A főszerkesztő felidézte azt is, hogy a miniszterelnök tavaly azt mondta, „az EU mint politikai tényező már nem létezik, idegen érdekek bábja”. Most viszont kijelentette, hogy a dolgok megváltoznak és megjegyezte, hogy az időzítés kedvező az Egyesült Államokban közelgő politikai változások miatt.
Arra a kérdésre, hogy mióta tervezi a magyar és az ukrán államfő a találkozást, meglepő választ adott a magyar miniszterelnök. Roger Köppel szerint azt mondta: „Spontán döntöttünk róla a múlt csütörtöki európai tanácsi látogatása során.”
„Zelenszkijnek már nincs mit nyernie, de sokat veszíthet. Ezt világossá kell tennem.”
Orbán Viktor kitért arra is, hogy Zelenszkijnek miért kellene elfogadnia a javaslatait. Mint mondta, „azért, mert bajban van”. Orbán Viktor véleménye szerint
„Kormányváltás van kilátásban az Egyesült Államokban, és Trump visszatér, ő viszont már közvetlenül Vlagyimir Putyinnal fog tárgyalni, Zelenszkij és az Európai Unió kihagyásával. Ebben az esetben Zelenszkijnek már nincs mit nyernie, de sokat veszíthet. Ezt világossá kell tennem számára."
Azzal kapcsolatban, hogy az unió nem támogatja, hogy bárki is tárgyaljon az orosz elnökkel, a magyar miniszterelnök azt mondja, hogy a párbeszédet Oroszországgal az ukrán elnök segítségével lehet újra elindítani. „Ha ő kezdeményezi a tűzszüneti tárgyalásokat, az európaiak nem fognak ellenkezni” – mondta Orbán Viktor, aki azt is hozzátette: ezzel meg kell előzni az amerikai elnökválasztást.
Orbán Viktor szerint új politikai elit van kialkóban Európában
Köppel szerint Orbán számos régi, hűséges és intelligens szövetségest gyűjtött maga köré.
„Európa leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke karizmatikus, földhözragadt ember, de egyben briliáns, humoros, ütős szónok is, tele tisztelettel.”
Az utazás során arról is beszélgettek, hogy Európa régi elitje bukik, a Nyugat változik. Orbán szinte biztos benne, hogy Trump megnyeri a választást. „Ő a legjobb dolog, ami a világgal történhet”. Ezzel egyidőben Európában a választók éppen most váltják le a régi elitet.
Köppel kitért az Európai Parlament legújabb frakciójára, amelyet a magyar miniszterelnök alapított Herbert Kickl FPÖ-elnökkel, valamint Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnökkel. A Patrióták Európáért frakció neve ügyesen van megválasztva. Összefoglalja azt, ami Orbán Viktor számára fontos: hazaszeretet, de nem túlzott nacionalizmus. Köppel szerint Orbán nem Európa ellen, hanem egy jobb Európáért küzd, amelyben a tagállamoknak több beleszólása van a folyamatokba.
A főszerkesztő úgy véli, ez Charles de Gaulle „nemzetek Európája”. Az újságíró szerint Orbán Viktor miniszterelnök meg van győződve arról, hogy Marine Le Pen is csatlakozik. Giorgia Meloni továbbra is távolságtartó, azonban mindkét nőt nagyon tiszteli. „Már akkor is nagyon jó kapcsolatom volt Le Pennel és Melonival, amikor még leprásoknak számítottak Európában” – mondta Orbán Viktor.
(Kiemelt képünk: Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös sajtótájékoztatón vesz részt az ukrajnai Kijevben 2024. július 2-án, az ukrajnai orosz invázió közepette tartott találkozójukat követően. A találkozón Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Európa jövőjéről, biztonsági kérdésekről, a nemzetközi jogról és a békeformuláról tárgyalnak a helyi média szerint. Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek ez az első hivatalos látogatása Ukrajnában az orosz invázió 2022-es kezdete óta. Fotó: STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP)