Autóra zuhant egy repülőgép Belgiumban, szörnyethalt a pilóta és utasa

A repülőgép pilótája az átstartolással is megpróbálkozott, de az erős szél nehezítette a manővert.

2024. január 28., 15:02

Szerző:

Személyautóra zuhant egy repülőgép a belgiumi Spa város repülőterének közelében, két ember, a sportrepülőgép pilótája és utasa meghalt – jelentette az RTL Info című belga kereskedelmi televízió helyszíni tudósításában vasárnap.

Sophie Delettre, Spa polgármestere a televíziónak elmondta, hogy a Németországból érkezett repülőgép fiatal pilótája elvétette a leszállást, majd sikertelen átstartolást követően csapódott földnek a Spa-Malchamps repülőtér melletti úton, ahol egy autót elsodort. A lángba borult repülőgép és a személyautó teljesen kiégett. A délelőtti órákban megkísérelt leszállást erős szél nehezítette – emelte ki.

Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán azt közölte, hogy két ember, a repülőgép pilótája és utasa halálát erősítették meg. Az autó sofőrje, aki a gépjármű közelében tartózkodott, nem szenvedett sérüléseket.

Részleteket közölve azt írták: a repülőgép az elhibázott leszállást követően a repülőtértől alig 100 méterre, a Spa és Francorchamps közötti főút szélén csapódott a földbe. Az érintett országutat mindkét irányban lezárták a forgalom elől, a helyszínen rendőrök és tűzoltók tevékenykednek. Jelen vannak továbbá a környezetvédelmi hatóságok emberei is, hogy elkerüljék a közeli gyógyfürdő vízgyűjtőinek szennyezését.

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap azt írta, az 1992-ben született, német állampolgárságú pilóta mellett a szintén szerencsétlenül járt utas személyazonosságát még nem sikerült megállapítani.

Hasonló repülőgép -baleset történt korábban is

Tavaly novemberben az amerikai Texasban történt hasonló, amikor egy kisrepülő túlfutott a kifutópályán, miközben leszállást hajtott végre egy repülőtéren. A gép  nekiütközött egy, a közeli úton haladó autónak. Akkor a balesetben nem halt meg senki, de az autós súlyosan megsérült.

A videón az látható, hogy a légcsavaros repülőgép kényszerleszállás közben áttöri a kerítést Dallas McKinney külvárosában. Ezután felpattan és kicsúszik az úttestre, elveszíti a kerekét, majd nekiütközik egy ezüstszínű szedánnak, amely épp merőlegesen haladt a repülőgép nyomvonalára.

„Láttam, hogy a repülőgép gyorsan jön a kifutópályán, és sejtettem, hogy nem lesz ideje megállni" – mondta a WFAA-TV-nek Jack Schneider, egy szemtanú, aki a telefonjával rögzítette a balesetet. „Egyértelműen túl gyorsan ment, a gumik füstöltek" – tett hozzá.

(Kiemelt kép: Belga tűzoltók a spai repülőgép-baleset helyszínén dolgoznak, ahol egy kisrepülőgép egy autóra zuhant. A kisgép pilótája és utasa a helyszínen életét vesztette. 2024. január 28. Fotó: Romain RIXHON / BELGA / AFP)