2024. január 12., 09:43

Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, csupán két alág kibocsátása nőtt – erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. január 11., 16:35

Marad a télies idő a hétvégén is, de némileg enyhül a hideg: éjszakánként az eddigieknél gyengébb fagy várható és jellemzően 0 Celsius-fok fölött alakul a hőmérséklet a legmelegebb órákban. A szél élénk, olykor erős lesz.

2024. január 11., 13:51

Aki Magyarországon elkezd tanulni, akár a szakképzésben, akár a felsőoktatásban, az biztos lehet benne, hogy lesz állása – hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon csütörtökön a Hungexpon.

2024. január 11., 12:21

Ha minden jól megy, magyar-ukrán külügyminiszteri csúcstalálkozóra kerülhet sor január 29-én Ungváron, amelynek során a felek áttekintik a kétoldalú együttműködés kérdéseit – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

2024. január 11., 11:47

A 2024-ben induló csok plusz hitel már számos pénzintézetnél elérhető, és mivel az akár 50 millió forint összegű kölcsön kamata alig fele a piaci lakáshitelek kamatszintjének, a Bankmonitor szakértői szerint óriási az érdeklődés iránta. Ugyanakkor számos feltételnek kell megfelelni az
igényléshez, ezek teljesítését pedig igazolni szükséges a hitelkérelem beadását megelőzően. Egyik ilyen a legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony megléte. Ehhez azonban egyelőre hiányzik az egységes formanyomtatvány, ha pedig a dokumentumról lemarad valamilyen fontos információ, akkor a bank hiánypótlást kérhet, ami meghosszabbíthatja az átfutási időt.