Akármennyire is fáj, ezért van szükség a tartós hidegre

Tartósabban is szükség lenne a hidegre ahhoz, hogy a kórokozók és kártevők jelentősen megtizedelődjenek – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

2024. január 11., 13:13

Szerző:

Azt írták: a múlt hét végén többfelé esett eső, a Dunántúlon és a déli országrészben hó is hullott, majd hétfőtől száraz levegő érkezett. Az elmúlt harminc nap csapadékösszege főleg a Dunántúlon haladja meg jócskán a sokéves mennyiséget. A talajok felső egyméteres rétege továbbra is telített, vagy telítettség-közeli állapotban van, és a még mélyebb rétegekbe is jut a vízből, ami a következő évre kedvező kilátást jelent. A belvízzel elöntött területek nagysága lényegesen nem változott, továbbra is főleg az Alföldön és a Kisalföldön vannak belvízfoltok, többfelé már több, mint egy hónapja.

Hozzátették: a múlt hét közepén még jóval a sokéves átlag fölött alakult a hőmérséklet és jellemzőek voltak a 10-15 Celsius-fok közötti maximumok, de vasárnaptól erős, helyenként viharos széllel sarkvidéki eredetű léghullám érkezett, így január második hetének első felében a maximumok a szél és a napsütés ellenére is csak 0 fok körül alakultak. A tél eddigi leghidegebb éjszakái alakultak ki szerda és csütörtök reggelre, jellemzően mínusz 10 fok körüli értékekkel, jelenleg a talaj fölső 3-10 centiméteres rétege van megfagyva. Emlékeztettek rá, hogy a tél eddig eltelt részében számottevő talajfagy még nem alakult ki, csak az utóbbi egy-két napon.

Az elemzés felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi vetések nem szeretik a tartós vízborítást, 4-5 Celsius-fok alatt tovább bírják, de e fölött csak maximum három hétig, hideg idő azonban csak ettől a héttől van, előtte a tűréshatárt meghaladta a hőmérséklet. Az elmúlt néhány napon éjszakánként kialakult erősebb fagyokra tartósabban is szükség lenne ahhoz, hogy a kártevők és kórokozók száma megtizedelődjön, mert a tél eddig eltelt részében ez nem történt meg – írták. Megjegyezték, hogy azok az őszi vetések, ahol nem volt tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, csak hiányzik a tartós hideg és a hó is.

Az előrejelzés szerint jövő hét szerdáig marad a hideg idő, éjszakánként az eddigieknél már gyengébb fagyokkal, napközben pedig 0 fok közeli, kissé a fölötti értékekkel. A részben napos, részben felhős időben számottevő csapadék nem valószínű, így a talaj szikkadni fog, amit a gyakran feltámadó szél is segít majd.

(Kiemelt kép: jég borít egy padot a Balaton partján, a balatonfenyvesi szabadstrandon 2024. január 9-én. MTI/Varga György)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.