Kutatóintézetek szerint a Fidesz-KDNP mellett 5 párt juthat be az EP-be

A kormánypártok megőrizték támogatottságukat, míg a baloldali összefogás pártjaira kevesebben szavaznának, mint 2022-ben – derült ki öt közvéleménykutató intézet közösen rendezett politikai évnyitó kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön, Budapesten.

2024. január 11., 18:45

Szerző:

Az Alapjogokért Központ, a Magyar Társadalomkutató Kft., a Nézőpont Intézet, a Reál-PR 93 és a Századvég a rendezvényen bemutatott felméréseiből az látszik, hogy a Fidesz-KDNP mellett várhatóan a Demokratikus Koalíció (DK), a Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, illetve egyes kutatóintézeteknél a Momentum szerezhet mandátumot az idei európai parlamenti választáson.

A Nézőpont Intézet azt írja oldalán, hogy:  A Fidesz továbbra is megőrizte vezető pozícióját, 50 százalék körül alakul a támogatottságuk. A baloldalon továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb párt, amelynek támogatottsága a 2022-es baloldali összefogás pártjai össznépszerűségének már közel felét teszi ki. Az egykori baloldali szövetség összességében azonban jelentősen veszített az előző választásokon tapasztalt támogatottságából. Az ellenzékváltó hangulat jele, hogy az MKKP várható eredménye 8-11 százalék körül várható, a Mi Hazánk pedig 7-10 százalék körül mozog, ami parlamenti mandátumot jelent számukra. A Jobbik és az MSZP viszont nem jutna mandátumhoz sem egy országgyűlési, sem egy EP-választás során.

 

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója elmondta: a Fidesz-KDNP stabilan vezeti a politikai pártok közti versenyfutást, egy most vasárnapi választáson a biztos szavazók 51 százaléka voksolna rájuk. Megjegyezte: a balliberális térfélen azonban jelentős változások történtek. A DK 11 százalékkal az ellenzék vezető ereje, rajtuk kívül csak a Mi Hazánk (10 százalék) és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (9 százalék) ugraná meg az öt százalékos bejutási küszöböt. Mindez azt jelenti, hogy az „ellenzékváltó hangulat” továbbra is látható – emelte ki.

Juhász Gyula, a Magyar Társadalomkutató Kft. kutatási igazgatója decemberi becsléseiket ismertetve szintén a kormánypártok jelentős, 49 százalékos támogatottságára mutatott rá. Felmérésükben a DK (10 százalék), a Mi Hazánk (10 százalék) és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (10 százalék) parlamentbe jutását valószínűsítik. A kutatási igazgató jelezte: a 2022-es baloldali összefogás pártjai sok szavazatot vesztettek, és ennek nyertesei a különutas pártok, a Mi Hazánk és a kutyapárt lettek.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője elmondta: januári friss kutatásuk szerint 55 százalékos részvételt várnak az európai parlamenti választáson, ami ugyan elmarad egy országgyűlési választási részvételtől, de EP-választáson ilyen magas részvétel még nem volt. Hangsúlyozta: a kormánypártok „a nehéz időkben” is megőrizték a biztos szavazók körében mért támogatottságukat (50 százalék), a baloldali összefogás pártjai viszont együttesen csak a 30 százalékot érték el. Ez utóbbi a legmagasabb becsült érték az öt kutatóintézet felméréseiben, jelentősen elmaradva a 2022 áprilisi eredményeiktől. 

Mráz Ágoston Sámuel arról is beszélt: az öt százalék alatti pártok – például a Párbeszéd, az MSZP és a Jobbik – esetében valószínűsíthető, hogy felmerül az összefogás gondolata, azonban az általuk 14 százalékra mért DK súlya egy esetleges ilyenfajta összefogásban jelentős, megkerülhetetlen lesz a baloldalon.

Szerintük a DK mellett a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyaránt 8-8, míg a Mi Hazánk 7 százalékot szerezne.

Bánki András a Reál-PR 93 elemzője is stagnálónak minősítette a kormánypártok támogatottságát (47 százalék), azonban a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot 11 százalékkal ők mérték a legmagasabbra. Hozzátette: ez a támogatottság várhatóan csökken majd a szavazók számának ingadozása miatt. A Reál-PR 93 elemzője szerint a DK 12, a Mi Hazánk 8, míg a Momentum 6 százalékot kapna. Úgy fogalmazott: a 2022-es választások óta alakult pártok ugyan megjelentek a periférián, de messze vannak attól, hogy ez mandátumot jelentsen nekik.

Stefkovics Ádám, a Századvég kutatóintézeti igazgatója közölte: a Fideszt ugyanoda mérik, ahol a 2019-es EP-választáson végzett (51 százalék), a nagy kérdés az lesz, hogy mögöttük a DK (11 százalék), a Momentum (8 százalék), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (9 százalék) és a Mi Hazánk (10 százalék) közül ki szerez majd mandátumot és hányat. Meglepetésnek tartaná, ha az MSZP és a Jobbik mandátumot szerezne – mondta, és egyetértett abban:

a kampányban dől el, hogy a kutyapártot mennyire tartják viccpártnak, és mennyi támogatást tud szerezni.

(Kiemelt képünk illusztráció: Szavazás az országgyűlési választáson Mogyoródon, 2022. április 3-án. Fotó: Isza Ferenc / AFP)