Több mint háromezer ügyfelet érint az a tájékoztatás, amit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) küldd ki a hibáás számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk miatt.

Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.

2024. január 19., 09:59

Orbán Viktor a szokásos pénteki interjújában a nyugdíjak mellett szólt a magyar gazdaság válságállóságáról, a migránshelyzetről és LMBTQ-ról, az Európa Tanács soros elnökségéről, és hogy miért örül Robert Fico-nak.

2024. január 19., 08:35

Orbán Viktor és Pham Minh Chinh vietnami kormányfővel találkozott a Karmelitában, a tárgyalás után a miniszterelnök kijelentette, hogy óriási lehetőséget lát Magyarország számára az új világgazdasági rendszerben.

2024. január 18., 16:45

Megdőlt a csaknem százéves napi melegrekord csütörtökön, három településen is 17 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet csütörtökön – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. Holnap az országban több helyen is kialakulhat hófúvás.