Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.

2024. február 5., 21:04

Hatósági vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), miután bejelentést kapott arról, hogy egy Megafon képzés résztvevőinek adatai kerültek nyilvánosságra egy informatikai gikszer miatt. 

2024. február 5., 19:09

A főváros és Pest vármegye több pontján dolgoznak tűzoltóegységek az erős szél miatt keletkezett károk elhárításán – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn. A Liszt Ferenc-repülőtér üzemelésében nincs fennakadás, de a Budapest Airport munkatásai folyamatosan figyelik a szél erősségét.

2024. február 5., 16:55

Novák Katalin kegyelmi döntése miatt a Demokratikus Koalíció frakciója megfosztási eljárást kezdeményez Novák Katalin ellen, mondván, méltatlanná vált a köztársasági elnöki posztra. A párt megkezdi a képviselők ötödének aláírásának összegyűjtését, ami ahhoz szükséges, hogy meginduljon a megfosztási eljárás Novák Katalin ellen.

2024. február 5., 10:33

Nyolcvanegy éves korában meghalt B. Révész László Balázs Béla-díjas rendező, a magyar televíziózás egyik ismert alakja.