Meghalt B. Révész László

Nyolcvanegy éves korában meghalt B. Révész László Balázs Béla-díjas rendező, a magyar televíziózás egyik ismert alakja.

2024. február 5., 10:33

Szerző:

Meghalt B. Révész László Balázs Béla-díjas rendező, a magyar televíziózás kimagasló alakja, az egyik legnagyobb tudású, legempatikusabb alkotója. Csaknem 1500 műsort rendezett, és csodálatos életművet hagyott maga után. 1993-ban az év rendezőjének választották, több tucat Nívó-díjban részesült, 2006-ban pedig a Kamera Hungária televíziós fesztivál dokumentumfilm kategória díját kapta meg, és a Magyar Dokumentumfilm rendezők Egyesület vándordíját – írja a Népszava.

B. Révész László csaknem 1500 műsort rendezett

B. Révész László dokumentumfilm- és televíziós rendező amatőr filmesként kezdte pályáját, majd évtizedeken keresztül a televíziónál dolgozott. Társadalmi problémákra érzékeny filmesként olyan alkotásokat készített, mint a falvak átalakulását majdnem negyven éven át dokumentáló Pogány (1970–2008), az ózdi munkáscsaládokról 1975-ben forgatott, nyilvánosságra nem hozhatott, majd 2005-ben bemutatott és díjazott Kisamerika, vagy a hajléktalanokkal foglalkozó Diogenész hordót keres (2006). Az életmű fontos darabja, A látogatás a holokauszt-traumával foglalkozó első hazai dokumentumfilmek egyike. 1987-ben Balázs Béla-díjjal jutalmazták, 1993-ban az év rendezőjének választották, és élete során több tucat Nívó-díjban részesült, 2006-ban pedig a Kamera Hungária televíziós fesztivál dokumentumfilm kategória díját, és a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete vándordíját is megkapta.

B. Révész László életpályája

Horvátországból menekült család gyermeke, Pécs környékén telepedtek le. Apja Révész (Rapcsák) Károly, anyja Hajdu Mária. Az ELTE Bölcsész Karán, magyar-latin szakon (1960–1965), a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (1969–71), majd szociológia kiegészítő szakon (1971–73) végzett. 1962-ben az ELTE amatőrfilm-klubjának egyik megalapítója volt – írja a Wikipédia.  

Első és egyetlen hivatalos munkahelye a Magyar Televízió, ahol 1965–69-ig segédfelvétel-vezető és rendezőasszisztens volt, 1969-től adásrendező, majd 1972–76 közt rovatvezető, 1976-tól rendező. Sylvester Andrásnak volt hajlandósága, hogy a társadalmi változásokat elemző dokumentumfilmek készüljenek. Ezért is indult el például egy „Család és társadalom” című sorozat, ahol az első önálló televíziós dokumentumfilmet elkészítette, a női egyenjogúságról, „Kétmilló” címmel, mivel akkor kétmillió nő dolgozott Magyarországon. 1970-ben ezzel a filmmel rögtön fesztiváldíjat nyert a Miskolci Dokumentumfilm Fesztiválon.

1986-tól 1990-ig a Társadalomtudományi Szerkesztőség vezetője volt, Kővári Péter főosztályán. 1992–93-ban a Tv2 dokumentum-szerkesztőségét irányította, 1995–1997 közt, 1999-től az MTV dokumentum-stúdióját vezette. 1976-tól 1988-ig vezette a nem diplomás televíziósoknak alkotási lehetőséget nyújtó műhelyt is (KISZ Kísérleti Stúdió). 2000-ben küldték el az intézményből csoportos létszámleépítés keretében.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

09:49

Noha a fővárosi Cseppkő Gyermekotthon pedofil nevelője két kislányt rendszeresen haza vitt, az ölébe ültette és szájon csókolta őket, együtt fürdött velük, bűncselekmény hiányában mégsem indult rendőrségi nyomozás ellene. Persze az intézményből a dolgozónak közös megegyezéssel távoznia kellett, de nincs priusza, jelenleg is bármilyen hasonló intézményben vállalhat munkát. S ha ez nem lenne elég, az állam az intézmény igazgatóját még ki is tüntette.