Több mint háromezer ügyfelet érint az a tájékoztatás, amit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) küldd ki a hibáás számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk miatt.

Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.

2024. január 18., 16:11

Egy újabb „szégyenletes”, Magyarországot elítélő határozatot fogadott el az Európai Parlament „sorosista” többsége – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője, „színtiszta politikai zsarolásnak” minősítve az EP-határozatot.

2024. január 18., 14:14

A világon az elsők között van Magyarország, ahol társadalombiztosítási támogatással kapható az a gyógyszer, amellyel a diabétesz szövődményeként kialakult szívelégtelenség is kezelhető.

2024. január 18., 06:59

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró erősödött a dollárral szemben. 

2024. január 17., 23:12

Visszavonta a tartós ónos eső veszélye miatt kiadott másodfokú (narancs) riasztásokat a HungaroMet Nonprofit Zrt. szerda este. Csütörtökön még felhős idővel kell számolnunk, azonban délnyugat felől szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, így délen és nyugaton kisüthet a nap.

2024. január 17., 18:56

Vegyesen alakult a  forint árfolyama szerdán a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.