Puzsér szerint Győzike egy sértés volt 

„A Gáspár Győző egy sértés volt, egy, a cigányság arcába vetett sértés” – jelentette ki Puzsér Róbert.

2024. január 18., 11:35

Szerző:

Nem az a probléma, hogy a nemzeti radikális kurzus nagy történelmi megbékélést gyakorol a magyarság meg a cigányság között, sőt. De hogy ezt a nagy történelmi megbékélést miért Gáspár Győzővel, Kis Grófóval, Mága Zoltánnal kell reprezentálni, ez viszont kérdés – mondta Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában.

Gáspár Győző szerint a falnak rohant Dúró Dóra, amikor Novák Katalint kritizálta – írta meg a 24.hu. A Mi Hazánk elnökhelyettese egy Facebook-posztban reagált arra, hogy a köztársasági elnök felköszöntötte a Fidesz-tag Gáspár Győzőt 50. születésnapja alkalmából. Dúró Dóra a többi között azt írta, Novák Katalin azért gyakorolt gesztust, mert a televíziós személyiség „szavazatokat hoz a Fidesznek.” Győzikét egyébként Novák Katalin mellett Szijjártó Péter is írásban köszöntötte fel születésnapján.

A kritikára reagálva Gáspár Győző a Mandinernek adott interjújában elmondta: mindkét levélnek volt előzménye: „Én nagyra becsülöm őket, s ennek reményében – bár tudtam, kevés az esély rá, hogy eljöjjenek – meghívtam őket a születésnapomra, ahol csaknem kétszázan voltunk. A meghívókat elküldtem, és erre jött tőlük egy-egy hallatlanul udvarias levél, amelyben jelezték, nem tudnak részt venni az eseményen, majd mindketten boldog születésnapot kívántak. Emberi gesztust gyakoroltak.” – magyarázta Gáspár. Végül azzal zárta a témát, hogy szerinte a Mi Hazánknak nagyon kellene a szavazat, ezért született a poszt is.

Puzsér is megerősítette: átlagemberek nem várják el Magyarországon, hogy „a külügyminiszter meg a köztársasági elnök velük parolázzon a születésnapjukon”.

Nem az a probléma, hogy a nemzeti radikális kurzus nagy történelmi megbékélést gyakorol a magyarság meg a cigányság között, sőt. De hogy ezt a nagy történelmi megbékélést miért Gáspár Győzővel, Kis Grófóval, Mága Zoltánnal kell reprezentálni, ez viszont kérdés - mondta a publicista. Azt is fejtegette, hogy egy bizonyos kulturális mércét meg kell ütni. Ha a megbékélést fehérekkel is reprezentáljuk, „akkor nem érjük be Tóth Gabival”, legalábbis ezt jelentené a kulturális mérce Puzsér szerint.

“A Gáspár Győző egy sértés volt, egy, a cigányság arcába vetett sértés” – jelentette ki Puzsér. Ezt a sértést emeli ki és vele reprezentálja a cigányságot a szélsőjobboldali kurzus, tette hozzá. “Ez a döbbenet ebben” 

– mondta.


Puzsér tavaly Karikó Katalin Nobel-díja kapcsán is tett sokak számára megdöbbentő kijelentéseket. Mint mondta: Ez a Nobel-díj az aktuális, évenként megrendezett expo azoknak, akiket nem érdekel a tudomány, vagy nem értenek a tudományhoz. Mint kifejtette, a tudomány nem verseny, de évente egyszer azt kell belőle csinálni, hogy mindenki számára élménnyé váljon a tudomány. Most pedig van néhány „megszentelt” nap, amikor a tudomány bulvárélménnyé válik. Tényleg Karikó Katalin és a kifejlesztett mRNS-technológia mentette meg az embereket a covidjárványtól? – tette fel a kérdést. Azt mondja, voltak egyéb, más technológiával készült vakcinák, amiket a kínaiak és az oroszok alkalmaztak.

(Kiemelt kép: Gáspár Győző Győzike 50. születésnap / Instagram)