Könnyen lehet, hogy néhány hétig ingyenes lesz a parkolás a XII. kerületben, a rendszerhez szükséges szoftvert működtető cég szerződése ugyanis lejárt. S ugyan kiírtak egy félmilliárd forintos új közbeszerzést, de arra kizárólag a szoftver készítőjét hívták meg, ami az új polgármesternek viszont nem igazán tetszett.
Nem mindenhol érezteti a hatását az árvíz, sok területet kiszáradás fenyeget.
A Miniszterelnökség nem lát ellentmondást abban, hogy lépésszámláló mobilapplikáció segítségével venné rá az aktív Magyarországért felelős államtitkár a diákokat a mozgásra, miközben betiltották az iskolai mobilhasználatot.
A Népszava úgy értesült, hogy több száz csecsemő várja a kórházakban, hogy gondozásba vegyék, ám a gyermekvédelmi rendszer átalakítása óta még kevesebb a nevelőszülő, így a gyerekek a kórházakban rekednek.
A tetőzést követően megkezdődött a Duna apadása a fővárosban, de az árvíz még mindig bőven ad feladatot a hatóságoknak.
2024. január 16., 07:16
Eleinte jobbára napos időre készülhetünk, délelőtt a ködös, rétegfelhős tájak kiterjedése csökken. A déli óráktól nyugat felől felhősödés kezdődik, délutántól már változóan felhős égkép várható, de főleg északnyugaton, északon meg is vastagszik a felhőtakaró.
2024. január 15., 20:49
A kormány tavaszi törvényalkotási programjában szerepel az európai minimálbér bevezetéséről szóló döntés is – derül ki az RTL Híradó összeállításából
2024. január 15., 18:48
A rendszerhibát elhárították, a belépés a pályázati felületre helyreállt, már négyezer felett jár a Napenergia Plusz Programban benyújtott előregisztrációs kérelmek száma – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) legfrissebb Facebook-bejegyzésében hétfőn.
2024. január 15., 17:58
Több jármű ütközött össze az M0-s autóúton a Deák Ferenc hídon, az M4-es autóúti csomópontnál pedig szintén baleset történt, emiatt a gyorsforgalmi úton az M1-es autópálya irányába több kilométeres torlódás alakult ki .
2024. január 15., 17:52
Csapadékos időjárás várható az éjjel. Éjszaka a hőmérséklet néhol elérheti akár a mínusz 7 fokot.
2024. január 15., 16:59
Novák Katalin alapítványát, amelynek fókuszában a hagyományos családmodell népszerűsítése áll 20 millió forinttal támogatta az állami Szerencsejáték Zrt.
2024. január 15., 16:38
Összeütközött egy személyautó és egy teherautó az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán Kecskemétnél, ezért a sztrádát lezárták – közölte a rendőrség.
2024. január 15., 16:24
Az állami 5 milliós vissza nem térítendő támogatásért indult roham hétfőn délelőtt 10 órakor az új napelem programban. Az előregisztráció azonban nem ment zökkenőmentesen, a rendszerleállás miatt az alapvetően nem túl bonyolult regisztrációs folyamat több órás számítógép előtt való ücsörgésbe torkollhat.
2024. január 15., 15:54
Az Európai Bizottság hétfőn átutalta a REPowerEU alap még hiányzó 140 millió eurós előlegét Magyarországnak, amellyel az Európai Parlament többsége nem biztos, hogy egyetért.
2024. január 15., 15:39
Jelentősen hosszabb menetidőre és pótlóbuszok közlekedésre számíthatnak a Vámosgyörk-Szolnok vasútvonalon utazók, mert egy személyvonat traktorral ütközött Jászladány és Jászkisér között – közölte a Mávinform a honlapján.
2024. január 15., 14:49
A sajókeresztúri víztározó befagyott jegén csúszkált reménytelenül az őzgida, és sehogy sem tudott szabadulni. Még a miskolci tűzoltóktól is megijedt.
2024. január 15., 12:50
Teljesen megújult a Teréz körút felőli homlokzat, a tornyok és a főlépcső is.
2024. január 15., 09:52
A Sátoraljaújhelyen épülő függő üveghídról deszkák csapódtak egy családi házba. A család otthonában jelentős kár keletkezett, személyi sérülés nem történt, de nem mernek hazamenni.
2024. január 15., 08:01
A kormány ‘24-es tavaszi parlamenti jogalkotási programjában szerepel az uniós minimálbérről szóló törvény májusi, de a 2025-ös költségvetés júniusi megszavazása is – tudta meg az atv.hu.
2024. január 15., 07:51
A Belügyminisztérium a bérnővéri rendszer teljes megszüntetését tervezte, de az komoly fennakadásokkal járt volna, így is van olyan kórház, ahol akadozik az ellátás – írja a 24.hu.
2024. január 15., 07:31
Budaörs állomáson helyreállították a felsővezetéket, így a Kelenföld-Budaörs-Biatorbágy közötti szakaszon már mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok – közölte a Mávinform vasárnap éjjel.
2024. január 15., 07:03
Mellőzhetik az iskolaigazgatók véleményét a fizetésrendezésnél. Az állami fenntartó részletszabályokra vár.
2024. január 15., 06:55
A jövedéki adómérték második lépcsője január 15-én, hétfőn lép életbe, ami várhatóan 21 forintos emelést jelent a kutakon.