Több mint háromezer ügyfelet érint az a tájékoztatás, amit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) küldd ki a hibáás számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk miatt.

Nem fogadja minden szereplő osztatlan örömmel a kedden indult ügyeleti rendszer működését. Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.

2024. január 22., 16:36

Három éve húzódott Bige László műtrágyagyártó cégtulajdonos pere a Forbes kiadójával. Az üzletember szerint megsértették a milliárdos személyes adatainak védelméhez fűződő jogát. Bige szerint igen, a másodfokú bíróság szerint nem.

2024. január 22., 13:19

A családi pótlék emeléséről kérdezték Kulturális és Innovációs Minisztériumot, amelynek miniszter és államtitkára is úgy válaszolt, hogy nem tervezik a segélyezés kiterjesztését illetve azt nem tartják jó iránynak. Ugyan a családi pótlék nem segély, a válaszból sokan a gyermekek után járó támogatás kivezetését olvasták ki. A minisztérium válasza szerint erről szó sincs. Igaz, a 2008 óta változatlan összegű támogatás emeléséről sem.

2024. január 22., 10:39

Tavaly 10 százalékkal, a 2022. évi 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import jelentős csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése mellett – közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. Mi történhetett, ha már a sör sem fogy?

2024. január 22., 07:30

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a hét elejére a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró hét fillérrel ér többet, mint péntek este. 

2024. január 22., 07:21

Zuzmarás köddel köszönt ránk a hétfő, estefelé egy okklúziós front hatására megnövekedik a felhőzet, vegyes halmazállapotú csapadék, ónis eső is várható. A héten hideg- és melegfrontok váltják egymást.