2023. március 22., 15:49

Mintha máris kijátszotta volna az egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat Szili Katalin. A szabályok szerint a kormányzati tisztségviselőktől elvárják, hogy válasszanak, melyik pozíciót akarják megtartani. Szili Katalin lemondott a miniszterelnöki megbízotti tisztségéről, majd rögtön visszatért miniszterelnöki főtanácsadóként, és tovább folytatta korábbi tevékenységét.

2023. március 22., 14:55

Életének 83. évében, kedden elhunyt Galavics Géza művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – közölte az MTA szerdán.

2023. március 22., 14:40

Felháborító, hogy az amerikai külügyminisztérium más országok belügyeivel foglalkozik, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva jelentést ír külföldi államok emberi jogi és egyéb helyzetéről – húzta alá a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szarajevóban.