Vigyázat! A számítógép hizlal

A számítógépek hizlalnak, és nem elsősorban a mozgásszegény életmód miatt. Kutatások szerint a monitor huzamos ideig tartó bámulása felkelti bennünk a vágyat az édességek után - írta aportálja.

2010. július 22., 12:57

A tudósok úgy vélik, hogy a számítógép által okozott mentális stressz olyan változásokat indít el a vércukor és hormonszintben, amelyek megtréfálják az agyat. Ennek következtében szervezetünk úgy gondolja, hogy már rengeteg kalóriát elégetett, ezért szüksége van energiára. A számítógépes játékoknak és a tévénézésnek ugyanilyen hatásai vannak.

Szakértők ezért azt tanácsolják, hogy ha az irodai dolgozók karcsúk akarnak maradni, akkor rendszeresen szünetet kell tartaniuk munka közben.

A koppenhágai egyetem egyik tudósa azután kezdte vizsgálni a témát, miután megfigyelte, hogy felettese rendszeresen csokoládés kekszet majszolt számítógépes munkája alatt.

A kísérlet során két csoportot vizsgáltak meg: az egyik csoportnak egy számítógépes feladatot kellett elvégeznie, a másik csoport pedig ugyanannyi ideig csak relaxált. Akik a monitor előtt ültek, csupán hárommal több kalóriát égettek el, mint a pihenő csoport tagjai, viszont sokkal többet ettek, miután beengedték őket a büfébe. Ennek eredményeként plusz 230 kalóriát fogyasztottak el, melynek zöme hizlaló ételekből származott.

Az adatok egyértelműen azt támasztották alá, hogy a monitor előtt történő munka heves ingadozásra készteti a vércukor szintet, az éhségért felelős hormonok pedig megemelkednek. Így érthető, hogy miért a kísérlet résztvevői miért vágytak olyan ételre, melyre valójában nem volt szükségük.

Ezzel szemben a mozgás a vércukorszint jóval kisebb mozgását eredményezte, amit korábban már számos alkalommal bebizonyítottak.