Veszélyben a Föld

Az oroszországi meteorbecsapódás és a kisbolygó kockázatosan közeli elhaladása is azt bizonyítja: a Föld nincs biztonságban. Bármikor megtörténhet a katasztrófa.

2013. február 16., 05:51

Rendkívül ritka, hogy egy űrből érkező objektumnak áldozatai vannak; s az a „meteoreső”, amely pénteken Oroszországra zúdult, százak sérülését okozva, példátlan az emberiség történetében – jelentette ki egy brit szakértő.

Meteoreső: Soha még ennyi emberi sérülést nem okozott egy űrbéli jövevény

Meghaladja az egymilliárd rubelt (24 millió eurót) a pénteken Szibéria felett lezuhant meteorit okozta kár az Urál hegységhez közeli cseljabinszki régióban, ahol csaknem 1200 ember sérült meg, közöttük több mint 200 gyermek – közölték az orosz belügyminisztérium sajtóközpontjában.

Csaknem háromezer többlakásos épület, 34 kórház és rendelőintézet, valamint körülbelül 360 gyermekintézmény ablakai törtek be a reggeli órákban Cseljabinszk és a környékbeli települések fölött elszáguldó meteorit keltette lökéshullámok miatt. A Moszkvától mintegy 1500 kilométerre keletre fekvő szibériai nagyvárosban öt nagy sportkomplexum is megsérült -írta az MTI.

Becslések szerint több mint 100 ezer négyzetméternyi ablaküveg sérült meg. A szomszédos Szverdlovszk megyéből szakembereket irányítottak át a károk helyrehozatalára. A milliós lakosú Cseljabinszkban komoly fagyok vannak, éjjel mínusz 22 fokra süllyed a hőmérő higanyszála.

A hatóságok és a kormányzat azt ígérte, hogy mindenkit elhelyeznek megfelelő szállásokon, amíg nem költözhetnek vissza lakásaikba.

Az orosz tudományos akadémia szakemberei szerint a meteorit tömege körülbelül 10 tonna volt, hiperszonikus, óránként 54 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe, és 30-50 kilométeres magasságban robbant szét.

A Rosszija 24 hírtelevízióban bemutatott felvételek szerint a meteorit keltette lökéshullámok hatalmas robajjal szakították be iskolák, raktárak ablakait, ajtóit. A meteorit egy darabja a Cseljabinszktől nyugatra lévő Csebarkulj településnél egy tóba zuhant, hatalmas léket vágva a jégbe.

Soha még ennyi sérülést nem okozott

„Töröm a fejem, hogy volt-e már a történelemben ilyen esemény, amelyben ennyi ember megsérült egy ilyen tárgytól. (...) Nagyon, nagyon ritka, hogy ilyesminek emberáldozatai vannak” – mondta Robert Massey, a brit Királyi Csillagászati Társaság igazgatóhelyettese.

A kis űrszemetek többnyire elégnek még a földet érés előtt, amint belépnek a légkörbe, fénylő csíkot húzva maguk után, amelyeket láthatunk az esti égbolton. Ám – igen ritkán – vannak olyan nagyobb objektumok, amelyek ellenállnak a légköri súrlódásnak, és az atomszféra alsóbb rétegeiben szétrobbannak, erős lökéshullámot keltve. Pontosan ez történt péntek reggel az Ural fölött – mondja Massey.

A mostaninál sokkal nagyobb kozmikus kövek – például az az aszteroida, amely 65 millió évvel ezelőtt valószínűleg kipusztította a dinoszauruszokat – is elérhetik a Földet, atombombák ezreinek megfelelő energiát szabadítva fel. Egy ilyen esemény azonban még sokkal ritkább.

Robert Masseynek a médiahírek alapján készített becslései szerint az Oroszországban becsapódott kisbolygó alig tízméteres lehetett eredetileg, mielőtt behatolt a légkörbe. – Az, hogy egy ilyen dolog történjék lakott terület fölött, és ennyi kárt okozzon, példátlan – hangsúlyozza a szakértő. – Volt több nagyobb meteorhullás a XX. században, közülük legalább kettő Szibéria fölött, de mivel bolygónk kétharmadát óceánok borítják, az ilyen eseményeket általában nem vesszük észre – mondta.

Elszáguldott a Föld mellett a kisbolygó

A 2012 DA14 katalógusjelű kisbolygó elhaladt a Föld mellett, jelentette a NASA. A kisbolygó közelebb járt, mint ahol a Hold, sőt, mint ahol egy átlagos műhold kering, Indonézia felett magyar idő szerint 20:24-kor 28 485 km-re volt a Földtől, innen már távolodó pályára lépett.

A fejlett távcsövek korában még egyetlen, ilyen nagyságú aszteroida sem jött ilyen közel a Földhöz. A kisbolygó tömege 130 ezer tonna volt.

A 45 méteres szikladarab komoly veszélyt jelentett volna, ha becsapódik. A hirosimai atombomba erejének százötvenszeresével robbanna fel, ami lakatlan vidéken egy újabb tunguszkai eseményt okozna, civilizált környéken viszont akár tízezrek is belepusztulnának – írja az Index.