Rossz döntés

Talán Jobbágyi úr számmisztikájával nem is érdemes foglalkozni. A jelenlegi adatokat 20-szal beszorozni, hát ez téboly, nyilván nehéz megállapítani a pontos számot, lehet némi eltérés de hogy ennyi, ez szinte hihetetlen.

Sok szó esik a cikkben Tóth Ilonáról. Azt hiszem, ideje volna már tisztába tenni ezt az ügyet is. A Kádár-korban Tóth Ilonánál csak a gyilkosságot vették figyelembe és nem foglalkoztatta őket, hogy Ilona nappal gyógyított, éjjel pedig illegális munkát végzett. Hogy ezt bírja állandóan koffeinnel élt – ahogy ma mondanánk, drogozott. Ma egyes történészek pl. M. Kiss Sándor és a már említett Jobbágyi Gábor jogász a gyilkossági ügyet igyekszik elmaszatolni, hol úgy, hogy nem létezőnek mondja Kollárt. Az ávónál nem szolgált ilyen nevű személy – mondják ezt annak ellenére, hogy ők is tudják, hogy Kollárt csak ávósnak vélték egyébként rakodómunkás volt. A zsebében talált szerencsétlen fénykép négy ember halálát okozta, azon Kollár sógora ávós törzsőrmesteri egyenruhájában pózol. A mítoszteremtők erről hajlamosak megfeledkezni ez nem fér bele a koncepciójukba , de hajlamosak megfeledkezni a Tóth Ilona per IV. r vádlottjáról is, aki még él, a cselekmény elkövetésekor 16 éves volt és őt bízták meg azzal, hogy őrködjön az ajtó előtt míg a nevezett három személy megszabadul a vélt ávóstól. A kilencvenes évek elején felkeresték a lakásán és arra akarták rávenni, hogy igazolja Ilona ártatlanságát. Ő azt mondta, neki mindhárom személy egyformán kedves, hisz mindhármójukat ott ismerte meg, nem hajlandó rá, hogy Ilona érdekében hazudjon és a másik kettőn rajta hagyja a gyilkosság bélyegét. Százegynéhány oldalnyi anyagot vettek fel ebből a beszélgetésből, amit az 56-os Intézeten belül az OHA anyagai közt őriznek. Érdekességként megjegyzem, ez a tény Eörsi László figyelmét is elkerülte, aki elégé beleásta magát az 56-os ügyek kutatásába, többek közt megírta a „ Mítoszok nélkül” c könyvét, amely ezzel az üggyel is foglalkozik. Dicséretes Eörsitől, hogy szembe mer fordulni mítoszt gyártó kollégáival.

Azon minősítésről, hogy köztörvényes vagy sem, nem tudok. Igaz, hogy három börtönben tartották – Gyűjtőfogház, Vác és Márianosztra – a politikaiakat, de arra a kérdésre, hogy miért nem kezelnek bennünket politikai fogolyként azt a választ kaptuk, hogy a Börtönszabályzat erre nem ad lehetőséget.

Röviden a 63-as amnesztiáról. A börtönújságban megjelent az amnesztia rendelet, amelynek c. pontja kimondta, hogy aki 1956. 10. 23 és 1957. 05. 01 közt követett el ellenforradalmi és azzal összefügg bűncselekményt, arra vonatkozik a rendelet. Kizáró ok az 5 éven belül elkövetett bűncselekmény, tehát visszaeső. Az elkövetkező 7 évben, amit még bent töltöttem, senki nem tudta megmondani miért tartottak tovább börtönben. Ezért is ért váratlanul, amikor 1989-ben kiadott könyvben azt olvasom, hogy a 349§ kizáró ok lett volna (349§ gyilkosság gyilkossági kísérlet) na ezzel még adósak a kutatók, érdemes lenne utána nézni, hol csúszott vakvágányra ez az ügy, de meglehetne nézni azt is, hogy hányan szabadultak ezzel a vádponttal 1963-ban. Aztán volt egy néhány akit két-három hónap után visszahoztak a börtönbe mondván tévedésből engedték el őket. Mint érdekességet megemlíteném, hogy a Büntetésvégrehajtási Intézettől kértem, hogy belenézhessek a Heti Híradó néven megjelenő kiadvány 1963. márciusi számába. Azt mondták nekik nincs meg, egy történész barátom pedig a Széchenyi Könyvtárban érdeklődött ott is ezt a választ kapta. Még egyszer visszatérve Tóth Ilona ügyére. Az lenne a tisztességes, ha kimondanák: Tóth Ilona a forradalom tragikus sorsú mártírja gyógyító munkában és az illegális tevékenységben helytállt, ami felőrölte erejét és ítélőképességét és egy váratlan pillanatban rossz döntést hozott. Részesévé vált egy gyilkosságnak, az előbbi kettőért dicséret illeti a harmadikért pedig rosszallásunkat fejezzük ki, természetesen bűnös döntés volt a szoborállítás.

Puchert János