Római utak a Tűztorony tövében

A római kori Borostyánkő-út egy szakasza is előkerült Sopronban a Fő tér rekonstrukciója során: a szakemberek most a csaknem kétezer éves emlék bemutatásának lehetőségét mérlegelik – írja a műemlékem.hu.

2010. május 29., 07:08

A város emblematikus épületétől, a Tűztoronytól alig néhány lépésnyire, körülbelül kétméteres mélységben bukkantak a rekonstrukciót kísérő régészeti feltáráson a Borostyánkő-út egy szakaszára. A feltárt részlet ráadásul útkereszteződés: a hajdani Scarbatia egyik városi útja csatlakozott ezen a helyen a Római Birodalom távolsági kereskedelmének legendás útvonalához.

"Nem meglepetés a Borostyánkő-út megtalálása, hiszen ismerjük a városon belüli útvonalát" - mondta el a műemlékem.hu-nak Veöreös András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodavezető-helyettese. Hozzátette: előkerült már egy szakasza a Szent György utca és az Új utca összefutásában álló "Vasalóház" (Új utca 1-3.) építése előtti feltáráskor is (A Vasalóház alatt Scarbantia egykori fórumának részlete látható ma is, körülbelül két méteres mélységben. Emellett futott a Borostyánkő-út. A fórum bemutatásának műemléki építésze Sedlmayr János volt, míg az oszlopokat Hajnóczi Gyula rekonstruálta.)

Az újonnan előkerült útszakasz bemutatásának lehetőségét jelenleg vizsgálják a Fő tér rekonstrukcióját tervező szakemberek. A római kori út mindenképpen érdemes a bemutatásra, azonban a jelenlegi térszinthez képest kétméteres szintkülönbség akadályozhatná a Tűztorony irányába tartó gyalogosforgalmat, ha a látogatókat levezetnék a Borostyánkő-út szintjére.

Elképzelhető az üveglap alatti bemutatás is, azonban ebben az esetben fokozottan ügyelni kellene a tökéletes szigetelésre.
Sopron egyébként gazdagabb római kori emlékekben, mint első pillanatban gondolnánk: a Vasalóház alatt bemutatott fórumot a látogatók többsége nem ismeri, s hasonlóképpen alig találják meg a Városháza mögött az eredeti térszinten bemutatott fal-, illetve útmaradványokat. Ezek bekapcsolása a város turisztikai életébe legalább olyan fontos lenne, mint a Borostyánkő-út most feltárt szakaszának bemutatása.

A cikk folytatása és képek a most feltárt ókori útról a műemlékem.hu magazinjában

http://www.muemlekem.hu/magazin