Robot a Marson: "Egy műszaki csoda"

A NASA elnyűhetetlen marsjárója elérte célpontjának, a 22 km átmérőjű kráternek a peremét.

2011. augusztus 13., 07:57

A 2004 januárjában a Marsra érkezett Opportunity számára már három évvel ezelőtt kijelölték a következő nagy célpontot, miután befejezte a Victoria-kráter környezetének tanulmányozását. Ott két évet töltött. A Victoria mintegy 25-ször kisebb volt, mint az Endeavour, amely a legnagyobb marsi kráter, amelyet valaha űreszköz meglátogatott. Az bolygó körül keringő űrszondák mérései alapján az ott kutatható kőzetek régebbi korokból származnak, mint amiket az Opportunity eddig vizsgálhatott. A kutatók azt remélik, hogy a Mars még ősibb „vizes” múltjába is bepillanthatnak a robotgeológus segítségével – írja az

Űrvilág hírportál.

A megérkezés után sietségre nem lehet számítani. Az Opportunity akár évekig vizsgálódhat a mostani állomáshelye környékén, ameddig csak bírja. Valójában már az, hogy a 90 naposra tervezett élettartamú berendezés még több mint hét év után is működőképes, egy műszaki csoda. Az Opportunity ikertestvére, a Spirit – bár ugyancsak hosszú életűnek bizonyult – már nem üzemel. Idén májusban, a rover egy évnél hosszabb hallgatása után a NASA feladta a kapcsolatfelvételi kísérleteket. A másik marsjáró emlékére azt a pontot, ahol az Opportunity eléri az Endeavour-kráter peremét, a Spiritről nevezték el. Nem meglepő, hogy az Opportunity azért mostanra már nincs tökéletes állapotban. Hat kereke közül az egyik már akadozik, a tudományos műszerek közül a Mini-TES spektrométer elromlott, és a robotkar csuklói sem tökéletesek.

Az Opportunity útja során a múlt hónapban jutott túl egy jelképes mérföldkövön: kerek 20 mérföldet (kb. 32 km-t) haladt összesen a Mars felszínén. (Eredetileg legfeljebb 1 km megtételére szánták.)