Kivonul az egyetlen nyugdíjszolgáltató Magyarországról, az ügyfeleknek erről tudniuk kell

A Magyar Nemzeti Bank a nyugdíjszolgáltató kérésére jóváhagyta a társaság jogutód nélküli megszűnését és visszavonta annak tevékenységi engedélyét is.

2024. október 4., 11:36

Szerző:

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. kérelmére előzetesen jóváhagyta a társaság – végelszámolással történő – jogutód nélküli megszűnésére vonatkozó határozatát és visszavonta annak tevékenységi engedélyét. A társaság végelszámolójaként a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. jár el. A végelszámolás kezdő időpontja az azt követő 2. hónap első napja, hogy a nyugdíjszolgáltató a mostani felügyeleti határozatot kézhez vette.

A rendezett kivonulás, végelszámolás előkészítését az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. már 2023 januárjában megkezdte, az – együttesen néhány száz főt kitevő – tagoknak, illetve a foglalkoztatók részére a honlapján közzétett hirdetményekkel, illetve tájékoztató levelek kiküldésével. Az ezt követő tájékoztatásoknak, megkötött megállapodásoknak köszönhetően a nyugdíjszolgáltató – a tagok érdekeit kiemelten szem előtt tartva – valamennyi, a tevékenységéből eredő jogszabályi kötelezettségének rendben eleget tett és a tagokkal kapcsolatos anyagi kötelezettségeit is rendezte. 

Így változik a nyugdíjtörvény – remek hírek érkeztek

Korábban megírtuk: 2024. július 1-jével hatályba lépett nyugdíjtörvény módosítással már nem kell választania a nyugdíjrögzítés lehetőségével élő személynek a tényleges nyugdíjba vonuláskor a rögzített nyugdíj évenkénti emelésekkel növelt összege, és a tényleges nyugdíjba vonulás időpontjára kiszámított nyugdíj összege között, mert a nyugdíj-megállapító szerv hivatalból fogja a magasabb összeget öregségi nyugdíjként folyósítani. Ugyanez történik a hozzátartozói nyugellátás alapjául szolgáló öregségi nyugdíj összegének megállapításakor is.

Az öregségi nyugdíj igénybevételének két együttes feltétele a nyugdíj korhatár betöltése, és meghatározott mértékű szolgálati idő megléte. Egyedül a „nők40” kedvezményes nyugellátása vehető igénybe a korhatár betöltése előtt. A nyugdíjba vonulás legkorábbi időpontja a nyugdíj korhatár elérése, de ez a tény nem jelenti azt, hogy a nyugellátást ekkortól feltétlenül igénybe is kellene venni. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pasja1000 / Pixabay)