Palackozott történelem
Szenzációsnak nevezte a szakma azokat az 1956-os fotókat, amelyeket egy markológép fordított ki a földből Kaposvár belvárosában néhány hete. Az ötven-egynéhány kép egy széles szájú tejesüvegben vészelte át az elmúlt öt és fél évtizedet – nagyobb épségben, mint a történet, amelynek tanúja. HUSZKA IMRE riportja.
Kaposvár építészeti arculatának nem holmi háborúk vagy forradalmak ártottak legtöbbet, hanem az épp aktuális vezetés át- és újjáépítési rohamai. Most a harminc éve épült ifjúsági ház az áldozat – erre lehetett „találni” némi EU-s pénzt, 1,7 milliárdot. A hetvenes évekig egy négylakásos, egyemeletes polgárház állt itt, hosszú telekkel, pincével, gyümölcsfákkal.
– A épület az átépítéssel nagyobb alapterületű lesz – mutatja Nemes Aladár építésvezető. – Egy méter vastag betonaljzat tartja majd a külső falat, ezt ástuk éppen, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a markoló kanalából papírdarabok potyognak. Összeszedtük, megszárítottuk az irodában. Az ötvennégy képet és a negatívtekercset átadtuk a Megyei és Városi Könyvtár igazgatójának. A főbejárattól mintegy hat méterre, a padlószinttől úgy százhatvan centi mélyen lehetett az üveg.
– Első pillantásra megállapítható volt – mondja Varga Róbert könyvtárigazgató –, hogy eredeti felvételekről van szó, amelyek közül harminchárom az 1956. október 31-i Kossuth téri nagygyűlésről készült, kisebb részük pedig második világháborús felvétel. A papírképek mellett volt egy tekercs is, amelyen az eredeti (’56-os) fotók reprográfiái voltak. Senki sem tudta, hogy ki készítette, ki ásta el a felvételeket, ezért is tartottuk fontosnak, hogy mielőbb közzétegyük az egész anyagot.
Két nap alatt fény derült a titokra. Pálfy Viktor kaposvári fotós szerint kétséget kizáróan édesapja, néhai Pálfy Jenő nevéhez köthető a lelet.
– Méterre pontosan ott volt a házunk pincéje, ahol az üveget megtalálták – mondja. – Édesapám meghalt 1970-ben. Édesanyám csak később mesélte – amikor elköltöztünk, és a telken már építették az ifjúsági házat –, hogy apa valamit elásott a pincében, a lépcső alatt. Felismertem a cakkozót is, amellyel csak mi dolgoztunk Kaposváron – folytatja –, de a döntőek a háborús felvételek voltak: édesapám haditudósítóként dolgozott a 2. magyar hadsereg kötelékében, volt Voronyezsnél, Kurszknál, a Pripjaty-mocsaraknál. ’42 végén megsebesült, így térhetett haza.
Frontfelvételek: csoportkép katonákkal és fehér ruhás ukrán parasztlányokkal, látkép fejetlen Lenin-szoborral, átkelés a mocsáron. Német és magyar katonák kísérnek egy mezítlábas partizánt – feltehetőleg kivégezni viszik.
Pálfy Jenő Budapesten élt, a Jégbüfé helyén volt fotó-optika üzlete és stúdiója. Kevesen jártak Bugattival akkoriban – neki „megvolt”, ahogy a sportrepülés is. Aztán kibombázták őket ’45-ben, így – átmenetileg – leköltöztek Kaposvárra, rokonokhoz, és ott ragadtak. Kezdetben autókereskedéssel próbálkozott, volt drogista, végül kikötött az eredeti szakmájánál.
– A tanácsnál azt mondták neki: „Pálffy, Pálffy, ilyen névvel nem kaphat iparengedélyt.” Elhagyott egy „f”-et – úgy már jó volt. Rajta kívül a Zelman bácsiéknak volt üzletük a városban, ők a sachsenhauseni koncentrációs táborból tértek haza, ott a hamispénz-gyárban dolgoztak. Később egyre többen lettek fényképészek, de édesapám például iskolában soha nem fotózhatott. Maradtak az igazolványképek. Mint osztályidegen, megtűrt „maszek” kezdettől támogatta az októberi napok eszméit.
Kaposváron joviális, kisvárosi tempóban zajlottak a dolgok. Október 26-án került sor nagyobb megmozdulásra a Petőfi téren. Ott léptek fel a Csiky Gergely Színház ’55-ben szervezett társulatának fiatal színészei is: Tordy Géza és Csurka László. Tordy a Szózatot, Csurka a Nemzeti dalt szavalta. A szónok Kunszabó Ferenc újságíró volt.
Az ott készült fotókon jól látszik, hogy sok épületen gyászlobogó van, és a tüntetők nagy része is feketével kombinált kokárdát visel – az október 25-i, Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékére. Szombaton, 27-én a tüntetők egy csoportja megpróbálta ledönteni a Szabadság parkban a szovjet emlékművet, a huszonöt méter magas obeliszket, a tetején katonaszoborral. A masszív építmény ledöntésére esélyük sem volt – amúgy csak 2001 szeptemberében, egy harckocsi bevetésével sikerült lerombolni –, így megpróbálták eltávolítani a tetejéről a „Grisát”. A sebtében előkerített tűzoltó szerek azonban rövidnek bizonyultak, ekkor valaki felkiáltott a létra tetején nyújtózóknak: „Mutasd neki az órádat, lejön magától!”
Az alakuló hangulatnak a közeli pártszékházat védő ávósok vetettek véget, távolról, a park sarkától riasztólövéseket adtak le a tömeg irányába.
