Óriási áttörés: Hamarosan elkészülhet a láthatatlanná tévő köpeny

Nanotechnológiai módszerekkel sikerült eltérítenie a látható fényt egy európai kutatócsoportnak, így közel került megvalósításhoz a láthatatlanná változtatás lehetősége - jelentette be az Európai Bizottság. A brit, görög, német és török tudósokból álló csoport eredményei révén "a lencsékben és optikai áramkörökben való gyakorlati alkalmazáson túl különleges háromdimenziós tárgyak, akár láthatatlanná tevő köpönyeg elkészítése előtt is megnyílik az út" - áll az "uniós kormány" közleményében. Jelenleg még csak a milliméter törtrészénél kisebb tárgyakat lehet a módszerrel eltüntetni.

2010. november 23., 14:45

A

PHOME-projektlényege, hogy a kutatók olyan fotonikus anyagokat hoztak létre, amelyek képesek befolyásolni a fénysugarak viselkedését. A fény terjedési sebességének és irányának megváltoztatásával pedig úgy tudták terelni a fényhullámokat egy mikrométer nagyságú kitüremkedés körül, hogy az három dimenzióban láthatatlanná vált egy bizonyos hullámhossz-tartományban.

Eddig az ilyen szerkezetek csak két dimenzióban működtek, azaz szemből nézve nem lehetett látni a mögéjük rejtett tárgyat, oldalról viszont igen - emlékeztetett a bizottság.